Böngésszen kínálatunkban, majd helyezze
az Ön által választott könyvet a kosárba.
Jaj! Muró dád! Jaj! Muri déj!
- 258 oldal
- Kötés: papír / puha kötés
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9789639614864
- Szállító: Vonnegut Antikvárium
A Jaj! Muró dád! Jaj! Muri déj! központi szála az emberiség történetének megmagyarázhatatlan eseménysorozata köré épül: a második világháború előestéjén ismerjük meg a szürreális idillben élő létfenntartásért küzdő cigánycsaládot, akik élik mindennapjukat, és megküzdenek minden napjukért. Ez a küzdelem azonban számukra megszokott, elfogadott, mondván ez a cigánysors. Ám az, ami néhány évvel később bekövetkezett, a legkegyetlenebb téli fagyhoz, az éhezéshez, a számkivetettséghez képest is felfoghatatlan volt.
A történetet nők mesélik, egymáson átszűrve mégis érthetően, idősíkok között ugrálva, ám átláthatóan. Egyikük Balkó Mária Stefánia Rozália, a sokat meg- és átélt idős cigányasszony, a másik egy újságíró, aki feladatául kapja az interjút, melyről nem is sejti, hogy új lapot fog nyitni az életében. A cigányasszony kálváriáját közreadó újságíró útkeresése mintegy keretéül szolgál az elbeszélésnek, miközben Stefánia viszontagságai között bolyongunk.
Az 1930-as évek nyomott feudális atmoszférájában ismerhetjük meg a Balaton partján letelepedő Balkó cigánycsaládot, a dád, a dej és a három lány, a prostituáltként ismert Ilon, a kiskorú Gyöngyi és húga, az eseményeket narrátorként mesélő Stefánia mindennapjait. A hol szomorú, elkeserítő vagy már kiábrándító epizódokat nevettető motívumok váltják, hű képet festve a társadalom perifériájára szorult megmaradásért küzdő roma famíliáról. Békeidőben járunk, mégis észrevétlenül közeledik az elkerülhetetlen: a világ kifordul magából! 1944 novemberében érkezik el a családért a Devla, aki könyörtelenül sodorja őket a lágerbe, ahonnan már nincs visszaút, egyedül a kis Stefániának marad még megélhető sorsa.
„Nem engedtek semmit összeszedni, magunkkal vinni. Annyi időt sem adtak, hogy ruhát váltsunk, magunkra kapjunk egy meleg kendőt vagy valamit. Úgy maradt ott minden, az egész addigi életünk, mintha levegővé váltunk volna. A kecskék a gidákkal kikötve, a varsák a vízben, a kenyér a kemencében, bográcsban rotyogva a vacsorára szánt babgulyás, haldokolva a kutyám. Az úton az fájt a legjobban, arra gondoltam a legtöbbet, hogy hát mi is lehetett vele? Előzőleg, még a nyár elején, már hallottunk róla, hogy a városból elvitték a zsidókat, hogy azoknak is úgy odamaradt mindenük, de nem nagyon hittünk ezeknek a híreknek. Hát most aztán láthattuk. Azt, hogy a háború végére, öt-hat hónap, kevesebb, mint fél év múlva az egész családból én leszek az egyetlen túlélő, akkor el sem hittem volna, ha akár az Úr angyala száll le az égből és hirdeti ki nekem.”