Elhangzott a szó - Gyere, pajtás, katonának, szüksége van rád hazádnak

Gergely István (írói nevén: Kolozsi Gergely István) 192o-ban született Kolozson. Itt végezte az első elemi osztályt, 1925-ben elköltöztek a szülőfalujából. Édesapja bérlőként a boncnyíresi, majd kérői birtokon gazdálkodott, ahol az elemi iskolát befejezte, majd később még két polgárit, 1935-ben Kisiklódon konfirmált. Miután 1942-ben besorozták a Magyar Királyi 33-as székely honvéd határvadászok besztercei zászlóalj-parancsnokság egységéhez, végigküzdötte a frontot, kivette a részét az orosz hadifogságból is. 1948-52 között Désen, Besztercén és végül Kolozsvárt dolgozott, 1952 végén politikai múltja miatt elbocsátották. 1956-ban családot alapított, a Brassai Sámuel Középiskola esti tagozatán érettségizett, majd 1962-ben a Babes-Bolyai Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett, 1962-1981 között, nyugdíjba vonulásáig a Kolozsvári Képzőművészeti Szövetség igazgató-tikára volt.
Szülei 1942-ben hosszú vándorlás után végleg letelepedtek Szamosújvároson, édesapja a földbirtok-bérletekkel végleg felhagyott. Édesapja 1961-ben, édesanyja 1977-ben hunyt el, mindketten a város köztiszteletben álló polgárai voltak, kint nyugszanak a csendes szamosújvári református temetőben. Gergely István is e városból indult 1948-ban élete kacskaringós útjára, melynek végállomás a 1953-tól Kolozsvár lett, ahol számos rokona élt, akiken kívül sok jó barátot szerzett mind a magyarok, mind a románok közül, de szülőfalujától, az ősgyökerektől sosem szakadt el. Gyermekkorát szeretett nagyapjánál, Báró tátinál, a Gálfi-völgyi tanyán töltötte. E tájhoz kötődik első négy könyve is. Eddig tizenegy önálló könyve jelent meg különböző kiadóknál, számos írással szerepelt Kolozsvár napilapjában, a Szabadságban, a Művelődésben, az Erdélyi Örmény Gyökerekben, az Erdélyi Naplóban.