A dinamó regénye JEDLIK ÁNYOS ÉLETÚTJA

JEDLIK-EMLÉKEK 1920-at írtunk akkor. Elviharzott az első világháború, lezajlott a kommunizmus, végső kifejléséhez közeledett a magyar tragédia. Átvonult a városon is a történelem forgószele. Az ősrégi kereskedő- és iparos-város közepén, a Széchenyi-téren még sok emléke volt a mozgalmas időknek. Puskalövések foltjai a falakon, a sárgakabátos terrorfiúk sortüzeinek nyomai, itt-ott cseh repülőbombák okozta károk látszódtak. A bencés-gimnázium kapuja fölé már visszakerült Szent-Benedek szobra, de a székház ablakain még ott voltak a bevágódott puskagolyók ütötte lyukak; pihegett, nehezen lélekzett a város, de érezni lehetett, hogy - legalább egy időre - békés korszak virrad a magyar vidékre. Nyár volt. A három folyó városán, Győrön meglátszott, hogy a diákok távol voltak. Csend ült az iskolák környékén, elszéledtek messze a rábamenti és bakonyi falvakba a diákok és bánták is egy kicsit, hogy most már majd nem másodnaponként és délután kell iskolába menni. Elhagyatott volt az öreg gimnázium is. Az ablakon besütő nyárvégi nap a folyosó képeinek görög isteneivel játszadozott és a salamisi csata nyilazó perzsái szinte izzadni látszottak a színes falitáblákon. Kisdiák voltam akkor. Már túl a Robinsonon, érdekeltek a fák, a madarak, virágok, órákig álltam a játékkereskedések kirakatai előtt és néztem sóvárogva a kiállított „vulkán-gőzgépet" és „fekvő gyári motorjátékot", amelyekről máig se tudom, miért voltak „vulkán"-gőzgép és „fekvő gyári", de roppantul tetszettek ezek az elnevezések. Valakitől azt hallottam, hogy fent a gimnázium egy eldugott helyiségében preparátor dolgozik, aki az iskola természetrajzi szertára részére állatokat töm.