Társadalmi csapdák - Diagnózisok / Diagnózisok 2.

A ​könyv a szerző előbbi köteteiben megjelent tanulmányait tartalmazza. Az első tanulmány (Társadalmi csapdák) előszavában nagyjából így határozza meg a társadalmi csapda fogalmát: valóságos és kézzelfogható mechanizmus, amely különböző formákban újra meg újra mozgásba jön, s többnyire súlyos pusztításokat végez azokban az étrékekben, javakban, emberi kapcsolatokban, amelyekre a közösségeknek, társadalomnak nélkülözhetetlen szüksége van. A szerző számba veszi a legfontosabb csapdatípusokat, majd a csapdák elkerülésének, megelőzésének feladatait elemzi.
A Korrupció című tanulmányában előbb feltárja a korrupció történeti gyökereit, kialakulásának előfeltételeit, majd elemzi a fontosabb megnyilvánulási formáit a borravalótól az umbuldáig, és mérlegeli azokat a veszélyeket, amelyek elsősorban a korrupcióban, de kisebb mértékben a korrupció elleni harcban is benne rejlenek.
A Diagnózisok egyes darabjai az elkényelmesedett társadalomtudomány idólumait, közhelyeit, beidegződéseit pellengérezik ki. Egy írás a Viselkedéskultúránk torzulásait veszi számba, a másik a Közösségek válsága és hiánya kérdéskörével néz szembe, a harmadik az Értéktudat kiforratlanságát vizsgálja, a továbbiakban szó esik még Az információhiányról, rémhírek terjesztésének, befogadásának és továbbításának okairól és tüneteiről, a társadalmi méretű bűntudatról stb….
Hankiss megállapításai, elemzései – nem egy esetben – akkor is újszerűek, meglepőek, ha maga a jelenség közismert, a vele szemben kialakított álláspont egyértelmű, leírása a szakmunkákban már megtörtént. Ehhez járul a virtuóz módon könnyed, megvesztegetően kedves és szellemes stílus, a bátran, sokszor a naivitás vádját is nyiltan vállaló kérdező attitüd.

A nagy sikerű, több kiadást megért első Diagnózisok folytatása – az azóta jobban kirajzolódott vagy újonnan keletkezett problémák körüljárása – éppoly éles és kritikus s éppolyan felelős és objektív, mint elődje volt. A tematika változott, a szerzői magatartás nem. Az új diagnózisok között olvashatunk a „magyar modell”-ről, a „második társadalom”-ról, társadalmunk patológiás jelenségeiről, a „negatív modernizáció” problémaköréről, a folyamatban lévő gazdasági reformok kérdéseiről csakúgy, mint egyén és közösség viszonyának legjellegzetesebb megoldatlanságairól, a szélsőséges individualizmus s az ugyancsak szélsőséges kollektivizmus csapdáiról. Az elemzések fő szempontjait az a meggyőződés hatja át, amelyet a szerző így jellemez: „Mindent ki kell mondani, amit lehet – amit éppen lehet vagy már-már nem lehet, még akkor is, ha nem lehet mindent kimondani: az olvasók majd továbbgondolják.”