Családterápiás olvasókönyv - Családterápiás sorozat 1.

Végül egy paradox intervencióban egyeztünk meg, amely az anya és a neurológus kapcsolatát célozta meg s így hangzott: "Csoportunk teljes egészében egyetért azzal, hogy Krisztinának nem kell terápia, hiszen nem beteg. Mindent okkal csinál, akkor is, ha nem tudatos ebben. A viselkedésével megpróbálja fenntartani anyja és dr. F. kapcsolatát. Krisztina azt tanulta meg az eddigi életében, hogy apja egyedül nem elegendő az anyja számára, hogy az anyjának szüksége van bizalmasra, támaszra, és tudja, hogy ezt dr. F-ben találta meg. De Krisztina valahogy attól is fél, ha ez a kapcsolat túl közelivé válik, mert ekkor az apja mellőzöttnek érzi magát. Ezért volt túl szemtelen dr. F-fel, és annyira bolondnak mutatta magát, hogy az ideküldte magukat." Ma azonban, amikor idejöttek, Krisztina újra aggódni kezdett. Ha önök valóban családterápiát kezdenének, akkor megvan annak a veszélye, hogy az anyja elveszti a drága dr. F-t. Ezért nem kooperál ma Krisztina, ezért nézi folyton az óráját, nem válaszol a kérdésekre - vagyis elbizonytalanít bennünket abban, hogy terápiába vegyük-e magukat vagy sem. (Krisztinához fordulva) Krisztina, tényleg nem csinálunk veletek terápiát. De neked tovább kell csinálnod azt, amit eddig csináltál, akkor is, ha eleged van belőle, ha már úgy döntenél, hogy nem akarod tovább csinálni. Továbbra is viselkedj úgy, ahogy eddig, hogy anyád fenntarthassa kapcsolatát dr. F-fel, de a megfelelő egyensúlyban. Nem túl kevéssé, mert akkor anyád egyedül érzi magát és szenved, de nem is viheted túlzásba, mert akkor apád érzi egyedül magát.