Kalmár János

Kalmár János (1952) absztrakciója nemcsak a formára vonatkozik. Alakjai nem egy embert ábrázolnak, nem férfit vagy nőt, s nem is egy típust, hanem az embert. Azok a mozdulatok, amelyeket ábrázol, teljesen általánosak: mindenki lehajtja, fölemeli a fejét, visszanéz stb. Az absztrakció vertikalizáló iránya, az alakok fölfelé nyújtózása ingatag kiszolgáltatottságot hoz létre, de ez is a legáltalánosabb antropológia: semmi mással nem áll összefüggésben, csak az emberi sorssal. A tér-jelek, amelyeket létrehoz, szándékosan nem töltik be a teret. Kalmár érett korszakának beköszöntőjeként eljutott az absztrakció
végpontjáig. Az elnyújtottság e fokán az álló ember
ingatag, törékeny nádszál lesz, ha gondolkodó nádszál is.