A haldoklók magányossága

Földünk ​mulandó teremtményei közül egyedül az ember számára okoz gondot a halál. Az ember a születés, a fiatalság, a nemi érés, a betegség, az öregség és a halál dolgában osztozik az állatokkal, de valamennyi élőlénytől eltérően csak ő tudja, hogy meg fog halni. A halálra vonatkozó felfogás, illetve az embereknek az elmúláshoz való viszonya minduntalan változik, többek között a várható élettartam hosszától és az individualizáció szintjétől függően. A modern felfogású esszé legérdekesebb mozzanata talán annak az ellentmondásosnak tűnő helyzetnek a leírása, hogy a mai modern társadalmakban a halálra készülők hamar elmagányosodnak, hamar felbomlik a kapocs köztük és szeretteik között.
Norbert Elias német szociológus (1897-1990). 1933-ban Hitler elől Párizsba, majd Angliába emigrál. Fő művét – Über den Prozess der Zivilisation (A civilizáció folyamata, Bp., Gondolat, 1987) – 1937–1939-ben írja, ám csak 1969-ben válik ismertté világszerte. Ezt követően alakul ki róla az a vélekedés, miszerint Elias „a világ egyik legeredetibb és legélesebb szociológiai elméje”. Több egyetemen tanít, végül Amszterdamban telepszik le. Kései könyveit és nagyesszéit többnyire megint csak anyanyelvén, németül írja, így A haldoklók magányosságát is.