Mentsétek meg a reményt!

Ez az interjúkötet, amelyet Kurt Mündl készített a nyolcvanöt éves Konrad Lorenz-cel, valódi kuriózum: "mindenről" szól. A Nobel-díjas tudós önmagáról, tudományszakáról, a természethez főződő viszonyáról, nem utolsó sorban pedig a világ jövőjéről beszél benne a tőle megszokott kivételesen eredeti megközelítésben, mély emberséggel, s ami egyáltalán nem mellékes: roppant szellemesen. >> Jellemző, hogy a "jó", a "hasznos" állatok rendszerint mindig azok, amelyeket meg lehet enni. A nyúl, a szarvas, az őz: nagyon jó állatok. De például a rókát nem lehet megenni, és egész bizonyosan ez az egyik oka, hogy a róka a "rosszak" közé tartozik. (Kutyát és macskát már ettem, a rókát viszont még nem, bár a róka amúgy is teljesen ehetetlen, annyira bűzlik...) Az állatok "jókra" és a "rosszakra" osztása antropomorfizálás. Az állatot egy sorba helyezik az emberrel. Ha azonban a róka indul vadászni és elejt egy nyulat, azt nem úgy tekintik, mintha a főerdész lőne meg egyet az erdőben, hanem úgy, mintha a hentes vágná le és aprítaná lábosba a péket! Ez alapvetően hibás nézet, hiszen ha a róka egy-egy nyulat elejt, az neki élelemszerzés, a főerdésznek viszont passzió. Utóbbi ugyanúgy ehetne marha- vagy disznóhúst is, ezeket az állatokat lehet tenyészteni. [...] Az emberek sémákban gondolkodnak, mert az ostoba filmek és a rossz regények hatásvadász szerzői a vadállatokról legtöbbször sematikus képet festenek, amelynek az olvasók érdekes módon inkább hisznek, mint a valóságnak. A hiúzt például vérszomjas bestiának ábrázolják, amely ökröket és embereket fal fel, már ahogyan ezt a klubban mesélni szokták. A hiúz, ha súlyosan megsebesítik, tényleg tud veszélyes lenni. Na de ilyen helyzetben én magam is az lennék! Ha valaki késsel támadna rám, minden további nélkül rálőnék. <<