Utak és útvesztők - Az MSZP húsz éve

A kötet nem párttörténet, főszereplője mégis az MSZP, amely az egyedüli sikeres baloldali politikai erő 1990 óta. A vita a baloldaliságról még folyt a párton belül, amikor a szereplők már látták, hogy nem tudnak változtatni az események menetén.

"Ha a szocializmus megvalósításának totalitárius kísérleteiből okulva a szociáldemokrácia – helyesen – deklarálja, hogy a demokratikus utat követi, s ez az út a kapitalizmus humanizálását, a jóléti állam eszközeinek használatát, bővítését, modernizálást jelenti, akkor végül is hogyan viszonyul magához a kapitalizmushoz, amely az egyenlőtlenségek forrása? Egyáltalán képes-e még a baloldal arra, hogy a társadalmi működés egészével, annak mélystruktúrájával, alapvető összefüggéseivel foglalkozzon? Vagy kizárólag arra szegődik, hogy az alapvető mechanizmusok következményeire próbáljon választ adni? Olyat, ami oldja a társadalmi feszültségeket, fékezi az egyenlőtlenségek növekedését, segíti a társadalmi mobilitást és a különféle társadalmi tőkékből való részesedés demokratizálását – amennyire csak lehetséges."
"A szocialisták nyolcévnyi kormányzást követően kerültek ellenzékbe, ahol nem egyedül vannak; a választók lassan ábrándulnak ki az új kormányból, a Fidesznek nem csak egy dobása van a hosszú ellenzékiséget követően. A kormánypártot elhagyó szavazók versenyeztetik az egymással is rivalizáló ellenzéki erőket, amelyek mindegyikére igaz, hogy többfrontos küzdelmet vív: a Fidesz mellett az ellenzéki vetélytársakkal szemben is helyt kell állniuk. Az MSZP-nek, tetszik vagy sem, Canossát kell járnia, ha nem is szőrcsuhában és mezítláb, de azzal mindenképp számolva, hogy az elvesztett hitelesség és a vereséggel megcsappant relevancia nem tér vissza egykönnyen, még akkor sem, ha a szocialisták úgy érzik, lassan ismét ’járna’ nekik.”