A középkori magyar inkvizició

Az ​1945-től haláláig (1978) hazájától távol élni kényszerült szerző kötete hiánypótló mű, amely nemcsak lebilincselően érdekes, de nagyon tanulságos is, mivel egy fénycsóvát vet arra, hogyan emésztődtek el nagy értékű, ősi kincseink, forrásaink, miközben maga a magyarság egy része is széjjelszóródott a világban. De tanulságos ez a könyv azért is, mert tetten érhetjük benne és általa a hivatalos tudomány nem ritkán alkalmazott módszerét, amikor valakit vagy úgy szorítanak félre, hogy aláássák a hitelét, vagy úgy, hogy egyszerűen agyonhallgatják. Vagy együtt mindkettőt.
Fehér Mátyás Jenő jelen kötetének gerincét az általa Kassai kódexnek nevezett, eredetijében elveszett forrásmunka alkotja, amelynek a Liber Inquisitorum c. része 289 perjegyzőkönyvét tartalmazta, amelyből 83 magyar mágusok (táltosok) ellen lefolytatott vizsgálatokról szól. A jegyzőkönyvek 1227–1498 közötti időszakban készültek. „Nyolcvanhárom per anyaga elegendő az egész ősmagyar hitvilág rekonstruálására, … de akár forradalmasíthatja is a tudomány eddigi álláspontját.” (Schram F.) Sajnos, nemcsak az őseredeti latin szövegek vesztek el, hanem a róluk készített későközépkori kivonatolt másolatok is kallódnak valahol, ha még megvannak (bár 1944-ben fényképfelvételek is készültek róluk!).
A kötet először 1968-ban látott napvilágot Argentínában s könyvritkaság lett. A mostani kiadáshoz Bakay Kornél írt előszót.