Platón válogatott művei

Alighanem igaza van a halikarnasszoszi Dionüsziosznak, a késői rétornak és történésznek abban, hogy ha az istenek egyáltalán ismerik a beszélgetésnek azt a módját, amelyet az emberek, Zeusznak, az istenek királyának beszéde biztosan a Platónéhoz hasonlított. Athén történelme olyan sok és kegyetlen csalódással sújtotta, hogy képtelen volt az igazságot a maga körül látott valóságban megtalálni. Márpedig mindenekfölött moralista és politikus volt, fő gondjának az igazságon alapuló közösség formájának keresését tekintette. Ennek szentelte valamennyi írását, elsősorban főművét, az Állam-ot, s bár meggyőződése volt, hogy a legfőbb kérdésről sem írni, sem beszélni nem lehet, tudta, hogy a megoldás" az érte szakadatlanul végzett közös munka és az igazság irányította közösségi élet eredményeként egyszerre csak fölvillan a lelkekben". Amit ennek a fölvillanásnak a fényében meglátni érdemes, azt nevezte a megpillantás tárgyainak, görög szóval ideáknak. Tanításai körül hívők és ellenfelek csaptak össze mára az ókorban is, de senki nem kételkedett írói nagyságában. Műveiben, amelyeknek fő formája a dialógus, a beszélgetés volt, a főszereben mesterével, Szókratésszel, a világirodalom egy nagy műfaját alakította ki, középúton a próza és a költészet között. Ezekben a dialógusokban a nyelv, a görög vers és próza minden eszközét addig nem ismert harmóniába olvasztotta, hogy megtalálja az utat az emberi lélekhez, amelyhez szólni akart, és kiküzdje a találkozást a gondolattal, ami írásainak végső célja volt. Az igazságot a szépség fényében fürdette meg, és ebben a fényben a Múzsák segítségével - akiknek a platonista filozófiai iskola, az Akadémia kultuszhelye volt - alakok és színterek bukkannak fel elfelejthetetlen képekben: egy platánfa árnyéka nyári délben az Ilisszosz partján, egy szofista házának oszlopcsarnoka vendégek seregével, egy győztes tragédiaköltő étkezőszobája, a kereveteken mámorba derengő barátokkal, a város szeme fénye és bukásának egyik okozója, Alkibiadész, a hűséges és korlátolt tanítvány, Kritón, Diotma, a jósnő, vagy a hajnali félhomályban beszélgető Arisztophanész, s mindenhol és mindenki fölött Szókratész.
A fennmaradt műveknek mintegy negyedét közli válogatásunk, amely a fiatalkori Prótagorasztól a késői Kritiaszig a mindig változó költő és gondolkodó teljes életművéről képet ad, középpontjában Platón írói csúcsteljesítményeivel: Szókratész védőbeszédével, A lakomával, a Phaidrosszal és a Phaidónnal.