Az ógörög nyelv szelleme

Görögül olvasni mindig munka: lehetsz perfekt német vagy francia; de értheted-e perfekt a nagy hellén irodalom nyelvét? Ilyen nyelv nem egy van: majd minden auktorért újat kell tanulni. Görögül írtak (Homéros?), Krisztus után, mondjuk, 1453-ig. Írtak görögül Kis-Ázsiában és Athénben, Rómában és Egyiptomban; Theokritos szicíliai volt, Lukianos talán szíriai zsidó. Micsoda távolságok időben és térben! Két évezred és három világrész, s hány ország, mennyiféle társadalom, milyen különböző kultúrák, a mükénéitől a bizánciig! Hányféle nyelvjárás, argó, irodalmi modor és műfajkonvenció! Kívülről tudhatod Homérost, s még mindig talánynak fogod érezni Nonnost; folyékonyan olvashatod Platónt, s megakadsz egy Plutarchos-életrajz első mondatain. Ha modern nyelvvel ismerkedsz könyvekből, egy könyvtárnyi mű áll rendelkezésedre ugyanazon korból és műfajból, mígnem szótár és mentődeszka nélkül, szabad úszóként siklasz a betűk tengerén. Görög tragédia alig maradt annyi, amennyi négy-öt kötetet kitesz a Teubnerben. Kevés, hogy a mesterkélt, költői idiómát végképp elmédbe törd. Ha mind végigolvastad: az utolsó lap még mindig megalázhat.

A szerzők célja, hogy kedvet adjanak annak a nyelvnek a felfedezéséhez, mely elválaszthatatlanul összefonódott az ókori görög irodalom felvirágzásával. A nyolc fejezet során az olvasó egyre inkább megérti azt is, hogy miképpen alkothatja az ógörög nyelv mind a mai napig tudományos forgalomrendszereink, illetve Európa tudományos Krisztus előtt talán 800-tól (mikor élt nyelvet ezt a súlyos, szókincsének alapját. Babits Mihály