Hiedelem és valóság

A szerző a XVI. századtól kezdve áttekinti a magyar nyelvrokonítási törekvések, találgatások mintegy félezer évét. Foglalkozik a nemzeti nyelvek uralomra jutásával, a "nyelvek harcával", rámutat arra, hogy hajdan milyen nehezen ismerték fel az európai nyelvek többségétől eltérő magyar nyelv meglepő szerkezeti sajátosságait. Kiemeli azt a tényt, hogy a török hódoltság századaiban hazánk végzetesen lemaradt az európai kulturális fejlődéstől, így nyelvünk hasonlítása külhonból indult el, és ez meghatározóan hatott a magyar nyelvhasonlítás folyamatára. A XVI. századtól kezdve a magyar nyelvet több mint kétszáz nyelvvel hasonlították össze (például perzsa, török, arab, héber, majd aXIX. századtól baszk, sumer, turáni, japán, kínai stb.), míg a XIX. század vége felé a finnugor rokonság elmélete vált uralkodóvá. A legnagyobb visszhangot a XIX-XX. században a sumer nyelvvel való rokonítás váltotta ki, mert tévesen a magyar nép ősrégi származását kínálta fel. Úgy tűnik, hogy mi magyarok (általában) nem elsősorban nyelvünk eredetét, hanem többnyire őshazát kerestünk. Jelenleg csak egyet tudhatunk, hogy valahonnan a ködbe vesző múltból egy mindennél értékesebb örökséget hoztunk magunkkal: a magyar nyelvet, melynek a messzi idők mélységében érlelt, csodálatosan egységessé ötvöződött szerkezetét külhoni megfigyelők is észrevételezték, megcsodálták.