"Borággal áldlak" - Magyar bordaloskönyv

ELŐSZÓ
Mint minden népnek, ünnepei a magyaroknak is két csoportba oszthatók: azokra, amelyek a lelket, s azokra, amelyek a testet erősbítik. Az utóbbiak sorából jelesen kiemelkedik ősi kollektív formáiknál fogva a Disznótor és a Szüret. Csak úgy, mint a Disznótor, amely sajátos rítusaival könnyen kimutathatóan a már többször említett Ob-vidéki ősök Medve-torára mutat vissza, a Szüret is áldomásos, azaz áldozásos jellegű. Megvilágítva a köznép eredendően szociális lelkületét és épp oly eredendő jog-igényét, a magyar nyelvnek is egyik feltűnően gyakran emlegetett szólásmondása tényként szögezi le, hogy nyomtató lónak nem lehet bekötni a száját. A nyomtató lónak be lehet kötni a száját; épp csak embertelenség és ostobaság. A lóval való nyomtatás ugyanis valamikor a gabonacséplés egy fajtája volt. A ponyvákra körben elrendezett kévékből a karikába hajtott lovak törték ki a szemet. Ha nem ehettek kedvükre, fegyelmezni, azaz folyton verni kellett őket. így rosszul dolgoztak, de estig mégis beették, amire éhük támadt. Egyszerűbb volt tehát rögtön reggel szabadon jóllakatni őket. Viháncolva, boldogan, kétszer annyit teljesítettek. Szintúgy a szüretelők.