Bihari gyermekmondókák

Ha ​a népköltési műfajokat megszemélyesítenők, akkor a gyermekmondóka valamilyen kis Hamupipőke volna: míg méltán közismert és közkedvelt bátyjai, a népmese és a népballada fényes királyúrfiként vitézkednek, addig ő maga gyermeki maszatosságával és egyszerű ruhácskájával a tűzhely hamujában vagy az út porában játszadozik.
Ezt a megszemélyesítést korántsem csak valamilyen költői szándék szülte, hisz ha meggondoljuk, kétféle igazság magva is rejtőzik benne.
Az egyik az, hogy a gyermekmondókákat – évszázadokon át – valóban mezítlábas leánykáink, fiacskáink alkották vagy formálták, csiszolgatták a maguk kis észjárása szerint. A gyermekmondókák gyermekek nélkül, a gyermekkor világán kívül nem élhetnének, semmiféle értelmük nem volna; nélkülük az emberiség folklórja ha nem is a legnagyobb, de bizonnyal az egyik legbűbájosabb részével lenne színtelenebb és szegényebb.
A másik igazság, hogy irodalmi köztudatunkban a gyermekmondóka a legutóbbi időkig amolyan kis Hamupipőke maradt, nem tudott fölcseperedni és belenőni népköltészetünk "felnőtt" műfajai közé.