Kendőmesék - Dedikált

A piros kendő nem a halál ellen van. Az van, hogy van. Ugyan felkötik vele a halott nagymama állát, de leveszik, elégetik. Előttem az a piros kendő, nézem a lángjain át, a nem tudom mit. Nem véletlenül vállalkozott a szépírói munkára Arany Piroska - kötete gazdag hozadékú -, s jó, hogy vállalkozott, megírta a történeteket (a könyv borítóján az unokája, Tompos Anna, aztán a derecskei nagyszülői ház kertje), ajánlotta utódainak.
Biztosra vehetjük, a könyv ötleténél szeme előtt lebegett: asszonyok életéről szólni, emlékekről, álmokról, reményekről. Arany Piroska meggyőz arról, hogy lehet kétszázhúsz oldalas olvasmányt formálni a történetekből, alkalmat teremteni a tűnődésre, s ki tagadná, hogy nem hozza működésbe a fantáziáját, ha arról olvas, a fekete kendőről (ne viseléstörténeti szempontból emlegessük!), Marcsáról, aki a jegyességbe olyan merészen ment, mint aki a sötétben akar árkot ugrani.
Mindig örülök, ha valaki leírja a régit, összegyűjti a múlt emlékeit, rendelkezik adatokkal, összpontosít a szereplőkre, életre kelti írásaiban az ősöket, az ismerősöket, csodálattal és szeretettel, minden tehetség hét gyökerével. A szerző ír piros kendőjéről, templomi fejrevalóról, azután nagyapjáról, Pásztor Józsefről, egyszerű rítusokról, temetésekről, Marci anyjáról, sokféle dologról, az élhetetlen Rozáli titkairól is. Emberek, akiket elnyomott és elpusztított a világ. Sorsukba belelátunk, nem idegenek tőlünk. A sokat tapasztalt Arany Piroska (nyugdíjas pedagógus) jól összehozta a ciklusok - Kendőmesék, Küzdelmes XX. századunk, Míg kicsi az emberfia, Bizalom-mesék - pilléreit. Az emlékezés elől nem lehet kitérni, fölfest egy régi világot (utóbb a mostaniból villant képeket), miközben önmagát is megírja. Teremtés van a könyvben, valami derűs levegő, a hősök becsülettel dolgoznak, gyerekeket nevelnek, bánattal és örömmel vannak, értéket teremtenek, és - Schäffer Erzsébettel szólva, aki a könyvhöz jegyzett gondolatokat: "Azok a régseholsincs falusi asszonyok, akik ennek a kötetnek a hősei, ugyanilyen őrzők, megtartók, férfimentők, családmentők. Látjuk az életet. Asszonyok életét. Az elvarázsolt és elátkozott pillanatokat, melyek asszonyok mellé szegődnek, hogy sikerüljön, amire születtek: gondoskodásukkal megóvni a Földet. Megóvni, az övéiket."
Arany Piroska az érzelmet és a gondolatot kapcsolja össze. Azzal a büszke tudattal lehet, hogy amire vállalkozott, azt a munkát jól elvégezte, nem hallgatott el semmit. Bátorsággal, önbizalommal, tehetséggel írt. Szófűzése, szókimondása természetes. Erénye a hitelesség. Pontos és szűkszavú. Rögzíti a tájelemeket. Milyen az ember? Hát ilyen is, olyan is. Ahány, annyiféle. Aztán nézőpont kérdése, hogy milyennek látjuk az ősöket, az ismerősöket, a mai történetek szereplőit. Az ember - különösen éjszaka - visszaszámlál minden egyes esztendőt, beszél a falakhoz, azt hiszi, látja a holtakat. De legtöbbször csak a mai életet elárasztó feneketlen hazugságok hegyeit. A keserűség és értelmetlenség kertjeit. S akkor előveszi a Kendőmeséket.