Nagyapáti Kukac Péter

Mintha itteni létezésünk kezdete tárult volna elénk Topolyán, a könyvtár egykori épületében. Vagy legalábbis maga az a sokat emlegetett, gazdag Bácska. Mert tényleg valamiféle paradicsomi bőség uralkodik Nagyapáti képeinek egy részén, világunk már-már paradicsomi gazdagsága egy átkozottul - árokban vagy jászolban - elpusztuló piktor által felmutatva. Nagyapáti mintha minden festményét másolta volna: lelki szemeivel lefényképezte (lekapta) az összeterelt, pózba merevedett sokaságot, és aztán nyugodtan festegethette fejből is őket. De vannak képek, amelyek előtt nem a fényképezőgépre gondolok, úgy érzem, ezek az emberek, állatok, házak, tárgyak Orpheusz zenéjére sereglettek így össze. Orpheuszt hallgatják képbe merevülve. A képek tulajdonosai, pontosabban, a képek ábrázolta objektumok, állatok és emberek tulajdonosai, rokonai, mint a föld a régi civilizációk maradványait,szépen megőrizték a képeket, az opust, jobban bármely gyűjtőnél, intézménynél. Nagyapáti megérezte ezt, és mintha csak azért szórta volna szét olyan könyörtelenül munkáit, könyörtelen féltéssel, mint a növények magjaikat a szélben. Én most így értelmezem Sáfrány mondatát: „Szétszórtad képeidet.” A régészek, ha értékes leletre bukkannak, és nincs kellő pénzük, ha nincs meg a kellő feltételük a feltáráshoz, szépen visszatemetnek mindent a földbe. Mi megbolygattuk most ezt az anyagot. Félek, ha az opust nem lehetséges egy képtárba, Nagyapáti-képtárba átmenteni, kárt fogunk tenni benne. Mert - mondanom sem kell - ez az anyag megérdemelne egy képtárat. Tolnai Ottó (1985)