Markó Károly és köre - Mítosztól a képig - Saját képpel

Kiállítási vezető - Ismertető:

Id. Markó Károly (1791-1860) a 19. századi magyar festészet egyik legismertebb, iskolateremtő alakja. A magyar képzőművészet olyan emblematikus alkotásai fűződnek nevéhez, mint a Visegrád, az Alföldi táj gémeskúttal, vagy a Tájkép Tivoli mellett szüretelő jelenettel.

Markó Károly ugyanakkor a magyar műgyűjtés és múzeumtörténet szempontjából is az egyik legfontosabb mesterünk. Már pályája kezdetén a korszak legkiválóbb műgyűjtői és műbarátai – mint pl. báró Brudern József, Fejérváry Gábor, gróf Károlyi István és gróf Andrássy György – egyengették útját, s támogatták megrendelésekkel és vásárlásokkal az ifjú művészt. Markó neve már akkor, az 1830-as években is a biztos művészi minőség, a kifinomult ízlés és a nemzetközi mércével mérve is magas színvonal megfelelője volt. A Magyar Nemzeti Múzeum képcsarnoka számos Markó-művet mutatott be a közönségnek; Markó műveit másolták az első pesti művészakadémia növendékei, s Markó volt az első művészünk, kiről emléktermet neveztek el a Magyar Nemzeti Múzeumban. A kora 19. század nagy magyar gyűjtői mind igyekeztek Markó Károly alkotásaival is emelni gyűjteményük fényét, s a művésznek ez a rangja mind a mai napig él. Markó ugyanis a modern műkereskedelemben is az egyik legkeresettebb és legértékesebb 19. századi magyar festő. Komoly magángyűjtemény elképzelhetetlen Markó Károly alkotásai nélkül. Markó Károly a magyar képzőművészet egyik legnagyszerűbb, s a közönség által is legismertebb és leginkább kedvelt alkotója. Markó festészete, az ő eszményi mediterrán tájaival, Hadrianus császár villájával, Róma és Firenze kupoláival, az aranyló alkonyatban fürdő aratási és szüretelési jeleneteivel, népviseletbe öltözött figuráival, vagy éppen Ovidius hőseivel Itáliát és a klasszikus ókort varázsolta Pest kiállítótermeinek falai és a Nemzeti Múzeum ünnepélyes csarnokai közé.