Mikulás meséi (Csomor Katalin rajzaival; Saját képpel)

ELŐSZÓ

Ajánlom könyvemet minden kis barátomnak - és minden felnőttnek is, aki még emlékszik gyermekkorára. Akiben élnek a telek: mostaniak vagy a régiek. Akinek megremeg a lelke ősszel az utolsó ökörnyál röptét figyelve, aki percekig némán áll az első csípős, hideg reggelen, a tél leheletét, dér szikráját elnézve a füveken... Üzen a tél... a füveknek, fáknak már megsúgta titkát... ők már tudják, milyen ruhában érkezik az idén. Bár emlékeznek még a tavalyi hirtelen betörő, éles északi szélre, faág karjaikban a roppant hó súlyára, fagyos csillagok hunyorgó szemére, nádi farkasok éles vonítására - mégis tudják: minden évben új és új csodákkal borítja el a világot az újszülött tél.
Új és újfajta jégvirágot rajzol ujjával falusi házak apró ablakaira; s a holdfényben minden percben másképpen kavarja meg a kémények párás meleg, fehéren világló füstjét.