Huszonöt év (1945)

Sötét ​képet festettem a megkisebbedett Magyarországról és helyzetéről a nagy világban. Sötét képet, de nem vigasztalant. Nem csüggedés, nem reménytelenség az, ami minket eltölt. Annyi megpróbáltatás után és talán megpróbáltatás előtt is, emelt fővel áll a nemzet! Meg nem törve, de megerősödve nemzeti érzésében, ha megfogyva is. Mert a világ nagy eseményeiben a puszta szám fontos ugyan meg az egyedül döntő. És itt, Európa keletén, a mi csekély erőnk érték, érték százados kultúránk, érték fajunk egysége, érték az a férfias elszántság és munkaképesség, amely a magyaré; érték az nyíltság, mellyel a világ elé lépünk a magunk igazának tudatában, nem kamarák és kamarillák sötét zugaiban, nem titkos cselszövések útvesztőiben bízva, de a mindent beragyogó napvilágban, a népek világosodó közvéleményében. E levélgyűjtemény Széchenyi rendkívül színes egyéniségéhez is kulcsot adhat a mai olvasónak. Közelebb kerülünk a terveiért végtelen odaadással és leleményességgel hol érvelve, hol hízelegve, hol a nyilvánosság porondján, hol háttérbe húzódva, ravasz taktikázáshoz folyamodó Széchenyihez is. A leghitelesebb portrét éppen ő állítja elénk – saját leveleivel.