Magyar képzőművészet a 20. században

A 20. századi magyar művészet története 1896-ban, a millennium esztendejében kezdődik, akkor, amikor a fényes ünnepségek ellenére leplezetlenül feltárul az akadémikus és a modern szemlélet ellentéte. A historizmus mellett virágzik a szeceszszió, néhány fiatalember pedig elindul Nagybányára, a modern magyar művészet első állomására. A történet az avantgárd törekvésekkel folytatódik, a Nyolcakkal és aktivistákkal, a két világháború közötti római iskola hivatalos modernségével, a posztimpresszionista Greshammel, 1945-tel, a realizmus doktrínája által meghatározott ötvenes évekkel, a hatvanas, hetvenes évek újavantgárd művészetével, a rendszerváltással, a modernizmus utáni kortárs művészettel. A kötet átfogó képet ad a század képzőművészetéről, s első ízben vállalkozik az 1945-től napjainkig terjedő időszak ismertetésére, az elmúlt ötven év újjáértékelésére, a politikai nyomástól, cenzúrától, s a vele szemben alkalmazott taktikáktól független szakmai elemzésre. Ebből adódik, hogy a szerzők korábbi művészettörténetírásunkban központi helyet elfoglaló az ún. haladó törekvések kiemelése helyett árnyaltabb képet festenek, nem hangsúlyoznak egyoldalúan egy-egy vonulatot vagy irányzatot. Úttörő jelentőségű az utóbbi harminc év feldolgozása, amelynek művészetéről összefoglaló tanulmány mindeddig nem született. A szerzőknek új szempontok alapján kellett feldolgozniuk ezt az időszakot, s törekedtek arra, hogy a művészet folytonosan alakuló kontextusát és intézményrendszerét, a kiállításokat, galériákat, folyóiratokat egyaránt bemutassák, és a legfiatalabb alkotók munkáinak is helyet adjanak. 1989, a rendszerváltás óta immár tíz év telt el. Nemcsak a világ formálódott át, s vele a művészet, hanem a művészettörténet szemlélete is. A századvég közelsége kényszerítően időszerűvé tette, hogy egy új nézőpontú összegzés, a nagyközönség számára is érthető, friss szellemű, színvonalas 20. századi magyar művészettörténet megjelenjen.