Molnár Ferenc színművek

Molnár ​Ferenc hatalmas színműírói életművének csekély töredékét, az 1902-től 1920-ig tartó szakasz leghíresebb, legsikeresebb drámáit tartalmazza a kötet: Az ördögöt, a Liliomot, Az üvegcipőt, az Olympiát, és A hattyút. Ezek a művek nem képviselik még az adott időszakra jellemző drámák minden válfaját sem. A Liliom, a melegszívű hintáslegény és az egyszerű, de a hintáslegénybe egy életre szerelmes cselédlány megható, szentimentális története, életkép a Liget elesett, mégis – minden „rosszaságuk” ellenére – tiszta szívű alakjairól. Főszereplővé lép elő az úri (A hattyúban egyenesen főúri) és a magas röptű művészvilág társadalmi álbonyodalmainak, flörtjeinek és állítólag szenvedélyes szerelmeinek vígjátékbeli ábrázolója, az a Molnár, aki álproblémák ürügyén mélységesen mély paradoxonokat szikrákat, aki pazar technikával, a 19. századi francia „háromszög”-dráma minden virtuozitásával, szellemes párbeszédek sokaságával, ragyogó iróniával és elleniróniával feledteti a drámai kollízió hiányát, a tartalom sekélyességét. Ibseni módra szimbólumok jelennek meg (vagy személyesen is, mint Az ördögben, ahol a címszereplő boronálja össze a festőt és a milliomos ez idáig hű hitvesét, vagy áttételesen, mint A hattyúban, ahol a hattyú a főhercegi leányzó, aki a tavon még maga a fenség, a parton totyogva libához válik hasonlóvá); életfilozófiák fogalmaztatnak meg fölényes monológokban, majd ezek bravúrosan ellentétes megfogalmazásai, ki- és beforgatásai hangzanak el, lenyűgözve, elkábítva az olvasót és a nézőt, ám kielégítetlenül hagyva az olvasás, megtekintés után meditálni kezdőt.