Báthory Zsigmond (Dráma három felvonásban)

Ismertető: Ez az író a legmagasabb pretenziókat támasztja önmagával, a szinházzal és a közönséggel szemben, tehát a kritika tartozik neki vele, hogy komolyan vegye és a legmagasabb kritikai mértékekkel mérje. Az erőfeszítés, mellyel Bibó Lajos munkájának nekilátott, tiszteletreméltó és ha a sikere kétséges, akkor is figyelemre méltó jelensége a magyar drámaírásnak; ha egyebet nem is, annyit mindenesetre bizonyít, hogy a nagy stílusra való szándék nem veszett ki teljesen a magyar drámából s ma is felbukkan a nemzetit összefogó nagy mondanivalók drámai alakítására való törekvés, mely a Bánk bán hatalmas kezdése óta nemzedékek során sohasem szakadt meg.- További ismertető: "Belelapozás".

Bibó gondolatmenete nyilván abból a ma sokszor eszünkbe idéződő analógiából indult ki, amely Magyarország Mohács utáni és mai állapota között sok tekintetben megvan. Akkor is az a gondolat foglalta el a nemzeti gondolkodás centrumát, hogy miképen lehetne a szétomlott ország egységét - modern szóval integritását - helyreállítani. Akkor a bécsi és a török nyomás között lebegő Erdély volt minden errevaló törekvés hadműveleti bázisa s a probléma úgy volt feladva, hogy Bécs segítségével kell-e a törököt visszaszorítani, vagy Bécs nyomása ellen a törökre támaszkodni. A katholikus Báthoryak, tudjuk, az előbbi megoldással rokonszenveztek, Bethlen Gábor és a többi református fejedelmek - hogy ismét modern kifejezéssel éljek vissza - a török orientáció segítségével védték meg a magyar szabadság utolsó maradványait Erdélyben. Bibó, mikor ebbe a korba drámai témáért belenyúlt, az akkori magyarság centrális gondolatát ragadta ki. A koncepciója tehát jó ösztönből fakadt. Hogy a történelmi Báthory Zsigmond alakja alkalmas-e ennek a koncepciónak a hordozására, arról lehet vitatkozni de nem az íróknak, hanem a historikusoknak. Ha Báthory életében nem mutatható ki ez a koncepció, az írónak joga van rá, hogy imputálja neki, mint olyan gondolatot, amely közös gondolata volt minden politikailag eszmélő és nemzetével együtt gondolkozó magyarnak. S ha Báthory alakja, ahogy a történelemből rekonstruálhatóan méltó egy ilyen eszme hordozására, az írónak joga van az alakot megnagyítani, az eszméhez hozzáidomítani. Az író azzal különbözik el a történettudóstól, amit a történelemhez a magáéból hozzáad. Ha a kor hangulatát fel tudja támasztani, cselekvényében a kor mozgató erőit és erkölcseit drámailag értékesíteni, személyeit a kor hangulatszínében emberileg megeleveníteni, akkor eleget tett a történelmi igazságnak is. Mert ő nem a történelem betűjével, hanem a szellemével dolgozik. Nagy meglepetés azoknak, akik Bibó első darabját, A juss-t látták, hogy az író az első kisérlet csaknem egyoldaluan realisztikus stílje után egy váratlan fordulattal átlendült a romantikus ábrázolás hasonló egyoldaluságába. Darabja stílben, történelmi felfogásban, még technikában is alig különbözik lényegileg azoktól a történelmi drámáktól, melyek a Bánk bán óta minduntalan megjelentek a magyar szinpadon. Mutatis mutandis akár Szigligeti Ede is írhatott volna ilyen darabot Báthory Zsigmond fejedelemről. Bibó nem tudott szabadulni a történelemnek attól az ábrázolásmódjától, amely a magyar irodalomban majdnem évszázados hagyomány s ezzel együtt átvette azokat a drámai requizitumokat is, amelyek, sajnos, a sok használattól már kulisszákká merevültek. Először is nem tudta elkerülni a politikai anyag túltengését az emberi anyag fölött s ami «privat action»-t belekapcsol, az nincs a cselekvénybe szervesen beleágyazva. Kendy Zsuzsánna alakja, amely a magánéleti motivumot hordozná, először is leltári dolog, már nem egyszer láttuk történeti darabban és regényben azt a nőt, aki szerelmes a nagy úrba, félreszorul s egy politikai rezon-házasság érdekében bosszúból intrikát sző volt szerelmese ellen, másodszor egészen jelentéktelenül van ábrázolva és harmadszor egész szerepének nincs a cselekvényben semmi konzekvenciája. Báthory sorsa egy pillanatig sem fordul meg Zsuzsánnának sem szerelmén, sem ötletszerűleg odavetett intrikáján. Az egész szerep olyan, mint az épületen egy szerkezetileg semmivel sem indokolt kariatid, mely nem hord semmiféle súlyt. Ezen aztán összeomlik az egész cselekvény. Báthory sorsa nem a saját karakterén, nem is cselekedetein dől el, hanem tőle független történéseken. Azon, hogy a töröktől vereséget szenved és Rudolf császár cserben hagyja. Móricz Zsigmond szervesebben gondolta el és vitte keresztül egy másik Báthory, a Gábor alakját. Ő is felruházta a fejedelme alakját egy országokra szóló szertelen nagy koncepcióval, de ezt a koncepciót és vele Báthory Gábor sorsát emberi motívumokon, a fejedelem szertelen, minden erkölcsön keresztülgázoló természetén buktatja el. Ami a Báthory Zsigmond-ban a meglehetősen felesleges előjáték és az aránylag jól megkonstruált első felvonás után történik, az már csak dramatizált történelmi képsorozat, melyből a fődolog, a dráma kimaradt. Báthory bukását és ennek okait jobban megkapom a történeti könyvekben, a szinházban arra vagyok kíváncsi, hogy mikép függött össze a bukás a fejedelem emberi karakterében. Itt a magyar történeti dráma egy tipikus baja ismétlődik, - a mi íróink nem mernek a történelmi adatokhoz elfogulatlanul hozzányúlni, - valami különös és a magyar közvélemény történetfelfogásával nyilvánvalóan összefüggő hazafias diszkréció fogja le a kezüket. Az erdélyi fejedelmek tragédiáit Kemény Zsigmond írta meg regényeiben, ő bizony nem félt a mult alakjait ott megragadni, ahol az igazi tragikum serkedt keze alól. (Báthory Zsigmondra vonatkozólag lásd: a Gyulai Pál című regényt.) Bibó Lajos drámája egyes részleteiben tud merésznek mutatkozni, a lényegben nem mert vagy nem bírt merész lenni. Ha Báthory alakja érdekes exponálás után drámailag légüres térbe kerül, a nagyszámú többi alakok egészen bizonytalan arcvonásokkal vannak megrajzolva. Némi relieffel csak Kendy Sándor és Báthory Boldizsár alakja emelkedik ki, de ebben is jókora része van a két szinész, Gál Gyula és Mihályfi Béla kitünő játékának. Az elsőben, az ellenzéki állásban is alkotmányhű magyar, a másikban gyönge jellemű, ravasz s szerelemtől is fűtött trónaspiráns tipus-képét kapjuk. A többiek azonban, akár Báthory párthívei, akár az ellenzék oldalán, annyira nincsenek egyénítve, hogy semmi se változna a jeleneteikben, ha a szavaikat kölcsönösen felcserélnők. A darab másik nőalakja, Mária Krisztierna fejedelemasszony, aki csak az utolsó felvonásban lép be, elfolyik körvonalak nélkül, amit mond, az nem az ő mondanivalója, hanem az íróé. És mégis, ez az író tehetség, sőt drámaírói tehetség. A dikciójában van nyers, néha brutális erő s a dialógus, ha cselekvény volna alatta, nem érződnék annyira retorikának. Néhány jelenete drámai ösztönnel van megcsinálva. Így a székely paraszt jelenete az első felvonásban. Az alak maga a Tiborc emlékét kelti, de tirádája erővel és tűzzel van megírva és mikor Báthory nem szól, csak rámutat Kendy előtt a panaszkodóra, az egész jelenet erős szinpadi szankciót kap. A harmadik felvonásban Báthory már lebukott a fejedelmi székből, egy utolsó halvány reménnyel végignéz a jelenlevő urak, régi hívei során s ezek mind lecsüggesztik a volt uruk előtt a fejüket, - ez a jelenet szép, némaságában sokatmondó s egy mozdulattal kifejezi az egész szituációt: Báthory menthetetlenül megbukott. Az ilyen jelenetek mutatják, hogy ebben a darabban egy tehetséges író elvesztette önmagát. Kiss Ferenc ösztönös, nyers ereje vezeti az előadást. Az ő játéka realisztikusabb a darab stílusánál és sok tekintetben külön áll a többi szereplők játékától. De rugalmas, kifejező gesztusában, lefojtott erővel mondott, helyenkint vadul kitörő szavaiban van karakter és levegő. A többi szereplők közül a már említett két szinészen kívül Bodnár-t kell kiemelnünk a székely paraszt kitünően elmondott és megjátszott jelenetében. A többiek, sokan vannak, nem kerülnek sem alája, sem föléje annak, amit régóta megszoktunk tőlük. Nem is igen van módjuk benne, hogy valami különösebb dolgot csináljanak. A nagy apparátust, melyet a darab szükségessé tesz, a szinház kissé csikorogva mozgatja. (Schöpflin Aladár: BÁTHORY ZSIGMOND Bibó Lajos történeti drámája a Nemzeti Szinházban)