Apám regénye – avagy egy edző a Tizedes utcából

Részlet a könyvből: „Piros-fehéret, sej, haj, Honvéd címert rája…” Jó negyven évvel később anyám már úgy mesélte el a történetet, hogy döbbenten állt az egyszerű embere k döbbenete előtt. Nem értette, hogy azok miért csodálkoznak, amikor olyan logikus és olyan kristálytiszta minden… – Ha a Fradiból akkor nem csinálnak Honvédet meg Dózsát, és ha apád nem jön azzal a hülye nagy Fradi-szívével, akkor a magyar futball ma nem itt tart, arról nem beszélve, hogy mi többszörös milliomosok vagyunk… – mondta a sokat látottak és hallottak utánozhatatlan hanghordozásával, én meg részint éppen neki köszönhető jólneveltségem, részint több mint negyvenöt évem minden rutinjának okán hagyom őt csupa csipke, csupa tüll álomvilágában, amely az idősebb úriasszonyok átrendezhetetlen kirakata. Pillangómintájú napozós kisgyermek korig kell visszakutakodnom emlékezetem elképesztő rendetlenségű lomtárában ahhoz, hogy a mondatok értelmet nyerjenek, hogy a később esténként, elalvás előtti meseként tálalt história megtalálja a maga útját az értelem és az érthetőség labirintusában.