Féktávolságon belül

Miről szólnak Zelk Zoltán hírlapi írásai, az Élet és Irodalom-ban megjelent Pénteki levele-i? Semmiről és mindenről, ahogy maga mondja. Akad köztük hangulatkép és prózai költemény, akad, amely – hogy szép képét idézzük – kifordítja a percek üres zsebét, emlékeket idéz az ifjúkorról, a hajdani irodalmi életről, Kosztolányiról és Babitsról, az egykori Nyugat szerkesztőségéről, van, amely régi és új írókról, Szép Ernőről és Kavafiszról, Hunyady Sándorról és Vas Istvánról vall – de helyet kérnek írásaiban mai gondjaink is, a nemzedékek ellentétegysége csakúgy, mint a lakásgond vagy a kávéházak hiánya.
Ami ezekben a hírlapi cikkekben mindenekelőtt magával ragadja az olvasót, amikor így, kötetbe gyűjtve olvashatjuk őket, az maga a hang. Ugyanaz a hang amely Zelk Zoltán legutóbbi verseiből, a Bekerített csönd-ből kizeng, vagy pontosabban szólva, kiénekel. Érzelmes-tűnődő hang ez, annak a szemléletnek hű tükre, ahogyan egy öregedni nem tudó és nem akaró ember szól önmagáról és a világról.