Hátha nem úgy van

"Veszedelmesen kész", "Mindenekelőtt elegáns költő", "Mindent el tud mondani, amit akar...", "De nem volt sok, amit elmondani akart" - sok más találó észrevétel mellett ezeket jegyezte föl az "Egy fiatal költő ironikus arcképé"-ben Vas István Várady Szabolcsról 1973-ban. És megállapításai hosszabb távra is igaznak bizonyulnak: Várady Szabolcs ma is elegáns és hibátlan költő, ám rettentően keveset ír. Új kötetének több mint a fele válogatás a régi versekből. Újabb alkotásai különben szervesen kapcsolódnak a korábbiakhoz. Ezekben is a filozófiai igényességgel, hűvös távolságtartással és mégis csipetnyivel talán több érzelmi töltéssel, olykor fanyar mélabúval beszél arról, hogy miért elviselhetetlen az élet, miért reménytelenek az emberi kapcsolatok. Lemondóan és kesernyésen, szójátékokkal, fintorokkal, nyelvi szerkezetekkel és formai megoldásokkal kísérletezve fejezi ki a létre vonatkozó élményeit, kételyeit - pontosan fogalmazva, fegyelmezetten és igényesen, rokonszenves nyíltsággal és maradéktalan esztétikai élményt nyújtva.