Hozzávalók két személyre

Tóth Júlia Éva almáriumában tesz számvetést, és kirámol belőle mindent. Elénk tár csalódást, félelmet, magány, érzékiséget, gyászt, begyógyult, majd újra felfakadó sebeket meg megannyi örömöt. Olykor álomból kisodródó víziószerű képek, máskor hétköznapi helyzetek költészetté emelve. Sül a hús, a tepsi forró, hullik a krumplihéj, és a költő éles kése nyomán málnak a rétegek lejjebb és lejjebb. Tóth Júlia Éva érteni akarja, mi van a mélyben, mi van legbelül. Próbálja felfeszíteni a rejtett kamrát is, a titkos ajtót, és meglesni, tényleg rejtezik-e ott valami kincs. Mindeközben nem a múltra fókuszál: "fogja a mát", és elfogadja az eddig szerzett külsérelmi nyomokat, és kitartóan - sőt életigenléssel és humorral - viseli is azokat, mert tudja és hiszi: az életben két személyre keressük a hozzávalókat - "csak ne fájna minden közben ilyen kurvára nagyon..."