Gyere

Szarka István lírai naplója folytatódik, ismét kemény, mégis gyöngéd, szigorú, mégis szívhez közelítő versekkel. S nekünk újra meg újra szükségünk van ezekre a költeményekre, „hogy a könyörtelen gonosz / rémült pofáját elfeledjük”, és hogy „méltók lehessünk és alkalmasak” egy emberibb tavaszra.

Ez a könyv az érett férfi számvetése. A felelős gazda felmérte saját kertjét, s egyúttal mindannyiunkét, számba vette a termést (és persze a kárt), tervezi a következő vetést. Az érett ember vallomásai ezek a versek az életről, sorsról, hitről, szerelemről; a jövőről, a hagyatékról. Nem más, mint a megszemélyesített időisten megmérettetése, egyben számonkérése is. Saját súlyunk kerül a másik serpenyőbe, tehát nem babra megy a játék.

Tovább gazdagodik a Szarka-féle egyedi mítosz, az „élőhely” mítosza. Az élmények és a belsővé vált közös műveltség-elemek együtt fordítják termőre az örömünkre tervezett kertet, készülődjenek a szelídek, lesz dolguk átmentésével, ápolásával. (Gyimesi László )