Fáradt fények

A nyolcvanon túl járó szerző „asztalfiókból” elővett versei - csak maradéka az opusnak, melynek nagyobb fele a váci fegyházban kallódott el. Ott várta az Antibolsevista Gárda persorozatában 1951-ben 15 évre ítélt Nyírfás Dezső 1955 nyarától a megindult ügyészi felülvizsgálat kimenetelét, de csak „Vác csillagórája” hozta meg szabadulását 1956. október 27-én, amikor az elítéltek önerőből hagyták el a börtönt.
 A Mechwart téren találta magát, a Széna téri felkelők egy alakulatában, amikor pedig a szabadságharcot leverték, egy transzporttal Ungváron. Miután hazakerül és feltételesen szabadul (az amnesztiáig félévenkénti jelentkezési kötelezettséggel), Várpalotán, a bányában, kénytelen dolgozni - ugyanott, ahol elítéltként dolgoztatták.
 Különös opus ez, hiszen lelet: olyan költészeti és emberideálok lenyomatai a versek, amelyek nem teljesedhettek ki, de a megélt érzelmek, hangulatok, gondolatok hamvassága épségben megőrződött bennük. Keletkezési korukhoz képest is az időben visszább nyúlva közvetítik komolyságnak és naivitásnak „korszerűtlenségével” megejtő együttesét.


„Titkokkal telt a sűrű éj,
Gondolat-kergette az Isten,
Ám értelem meg nem találja,
Úgy elbújt, hogy majdnem nincsen.”


„Ma hajnalban egy kertben jártam,
És megölelt ott egy tavasz-szagú szél,
Mely a halál kertjéből szaladt,
És újjászületésről beszélt.”
           /1954/