Öngyulladás - Versek - Dedikált

1987-ben születtem Budapesten. Azóta itt élek. Angol szakos egyetemista vagyok az ELTE BTK-n – ha minden jól megy, nemsokára frissdiplomás munkanélküli, vagy mellette mesterszakos posztgraduális diák. Időnként versszerű dolgok jönnek elő és öltenek testet egy-egy papírlapon vagy a laptopképernyőn, olyankor pedig pár másodpercig azt hiszem, vagyok valaki. Időnként még idegennyelvű versek is magyarítódnak, így-úgy-amúgy. Akik hatottak: Ted Hughes, Fernando Pessoa, Paul Celan, Charles Baudelaire, József Attila, és még sokan mások. Akik tanítottak: Géher István, Rónai-Balázs Zoltán, Nádasdy Ádám, Payer Imre. Vagy legalábbis igyekeztem figyelni, amikor elmondták, szerintük hogyan kell verset írni. A vers sok mindenre jó. Lehet álarc, ha az ember szégyelli a pofáját mások előtt. De példának okáért lehet ruha is, ha az ember épp teljesen meztelen. Vagy akár poháralátét egy jó kocsmában elfogyasztott sörhöz… Amikor versekről van szó, akkor szó van valakinek a belső harcairól, kínlódásáról, képletes értelemben vett haláláról is. Mi mégis élni szeretnénk. Lehetséges, hogy adott esetben túl is éljük, még ha időnként el is kapja az embert a rímszíj…