Böngésszen kínálatunkban, majd helyezze
az Ön által választott könyvet a kosárba.
Consolatio a múló időről
- 352 oldal
- Kötés: karton
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9789636170059
- Szállító: Diófa Antikvárium Kft.
Bárdos László költő nevét, azt hiszem, kevéssé ismeri a szélesebb közönség. A szakmai olvasók természetesen azonnal tudják, ki is volt ő. Az én nemzedékemben, a nyolcvanas-kilencvenes években még jóval többen olvasták verseit, hiszen a bölcsészek közül sokan személyesen ismertük és szerettük. Évtizedekig tanított az ELTE Bölcsészkarán, és a modern magyar irodalommal vagy francia irodalommal foglalkozó diákok így-vagy úgy, de kapcsolatba kerültek vele. Igazi könyvember volt, minden mondatában költő. Hogy is lehetett volna másképp: a költészet napján született, április 11-én. Egy gyerekkori betegség aztán végképp a testileg gyöngék, a végtelen szabadságot a könyvek, az irodalom által megélők közé kényszerítette.
Tanárom volt, és személyes találkozásink során soha nem éreztem, hogy a testi fogyatékosság, a járványos gyermekbénulás nyoma megkeserítette vagy elszigetelte volna. Mindenre nyitott, derűs, ironikus természete, kíváncsi, szinte zavarba ejtően átható nézése valami gyermeki vonást kölcsönzött lényének.
A verseiben leülepedett fájdalom csak a szarkazmusig éles humorban mutatkozott meg időnként. Nagyszerűen tudta, ismerte, használta, és verseiben gyakran elegáns félmosollyal mellőzte is a formát. Költészetén jól érezhető az Újholdasok, különösképpen Pilinszky hatása, de az a törekvés is, hogy a mélyen megélt és bensővé tett hagyományból kiindulva valami radikálisan újat és mait hozzon létre.
A költő életművét most teljességében veheti kézbe az olvasó. A zárójel bezárul című 2018-ban megjelent válogatást követően most, végre, hála Bárdos Fetykó Juditnak, a kötetben meg nem jelent versekkel és töredékkel kiegészült anyagot veheti kézbe az olvasó. Látom magam előtt, ahol jön döcögve a Bölcsészkar folyosóján, és nem öregszik, nem változik. Összefuthatnánk itt, Zuglóban is, abban a városrészben, amely a korai évek, a Déli pályaudvar környéke után végül otthona lett, és amelynek viccesen emléket is állít a Honfibú, honfiöröm című versében. Magam is itt élek, de ő már nincs többé velünk. Illetve dehogynem: a verseivel. Consolatio a múló időről ez a kötet. Velünk marad, vigasztal és kísért erős képeivel.
Olvassák szeretettel, alázattal és figyelemmel: úgy, ahogyan ő is olvasott. (Tóth Krisztina)