Az élet vásárcsarnoka

Mi mindig szomorúak vagyunk, vagy bosszankodunk, gondolja Psziho. Ha mérni lehetne a szomorúságot mivel is? szomorúságmérővel?, kiderülne, hogy nálunk egy ötvenéves ember a megélt tizennyolcezer napjából kétszer annyit tölt el rosszkedvűen, mint egy olasz, egy francia vagy egy spanyol. Mi az oka? Országos depresszió? Vagy rosszul kezeljük a lehetőségeinket, és ennek következményeitől leszünk búskomorak?
Vathy Zsuzsa első novellája 1968-ban jelent meg az Új Irásban. Első kötete 1970-ben a Magvető Kiadónál. Vegyészmérnöki pályáját ezután félbehagyta, a százhalombattai olajfinomítótól újságírónak ment el. Először üzemi lapoknál, majd országos lapoknál dolgozott. 1992 óta szabadúszó író. Novellái, kisregényei és szociográfiai írásai jelentek meg az elmúlt években.
József Attila-díjas, Márai-díjas, Príma-díjas.
Legutóbbi kötetei: Angyalhíd (2003), Herend az más (2006), Életünk, halálunk (2007), Angolpark (2009), Columbo autója (2011), Kávérajzok (2013).

Annak próbáltam utánagondolni, mai életünkben mit tartunk fontosnak? Mit akarunk elmondani, mi okoz élményt? A művészet? A tudomány? A talált tárgyak? A sötétség, a világosság? És milyen élményt okoz? Esztétikait? Katarzist?
Katarzis, van még ilyen?
Könyvem műfaja: elbeszélések. Nem úgy, mint az egykori novellák, hogy történet, jellem, korrajz, hanem valami, ami elmondásra vár. Némelyik csak szkeccs, rövid esemény, annak szomorú vagy vidám változata. De ennél fontosabb, hogy ugyanakkor az ismeretlennel való találkozás is, valaminek a felderítése, szellemi kapcsolat létrejötte. Máskor csak sejtés, valami, amit racionálisan nem érhetünk el, de tudjuk, hogy fontos, hogy szükségünk van rá.
Mi késztetett erre? Természetesen az életem és mások élete. Ha a világ gyorsan és sokat változik, az írónak egyre kevesebb a lehetősége, hogy az élet eseményeit követni tudja. Esetleg unja, mert ismétlődik, mert ki tudja, hányszor leírta már. Akkor mi marad az író számára? Nem tudjuk. Keresse és találja meg mindenki a saját megoldását.
Könyvemet Weöres Sándor segített megírni. Van, aki fiatalon fedezi fel Weörest, van, aki érett korában, van, aki idősen. Nekem az ő versei a szabadságot jelentették. Tragikusak vagy komikusak, vagy tragikusak és komikusak egyszerre. Világa sokszor gyermekien leegyszerűsített, létfilozófiája magas szintű, irigylésre méltó. Derű és játék nála az élet nélkülözhetetlen kelléke, ugyanígy a szerepjátszás és a kísérletező kedv. Muszáj volt megkérnem, hogy segítsen. Segített.
Vathy Zsuzsa