Az ördög réve

Nagydoboson születtem, 1949-ben. Tizedik novelláskönyvem egyfajta vallomás az emberről, az útkeresésről, hogy megtalálja értelmes életét. Buktatókon, néha drámai helyzetek sokaságán keresztül jut el a -kijelölt nagy igazságban- a számára picit is felsejlőre, melyet a saját életére is lefordíthat. A rév állomás, kikötő, hazatalálás. E könyv szereplői többnyire révbe érnek, megélik sorsuk érmének mindkét oldalát. Örömük, bánatuk, vélt vagy valós igazuk, sérelmük mind ott dől el, sokszor tőlük függően, az esetek jelentős részében azonban csak tehetetlen szemlélői a sorsnak, mert külső erők irányítják, ördögi körbe kerülve kitörni nem tudnak. Az ördög réve nem kikötő, a sátán ott vigyorog a cselekedetekben, sokszor válhat az események mozgatórugójává. Mégis átcirmosul, s egyre erősebb lüktetéssel tör a felszínre, hogy a gonoszt le lehet győzni, elsősorban akarattal, önmagunkban, nem engedve teret az elbizonytalanodásnak, a félelemnek, mely napjainkban gyakorta elfog minket. Az ördög réve elbeszélései arra is példát adnak, hogyan tud az ember a hetedik bugyor mélyéből is felkapaszkodni a fény felé, ahol megcsillan a remény, tartogat egy kis örömöt, s valami ösvényt mutat az igazi kikötő felé.