A kerület órái - Történetek, tárcák, esetek

„Te állat, mondom magamnak. Állok a tükör előtt, zilált, ragacsos, félrealudt hajjal, árkos szemekkel, horpadt mellkassal, lógó tökkel. Te állat, beleszerettél egy harmincnégy éve halott nőbe, egy költőbe, egy mítoszba, akit Sylvia Plath-nak hívnak, és most féltékeny vagy Ted Hughes-ra, a poéták poétájára, a költői szó nagymesterére, akit mi tagadás, újabb meg újabb öngyilkos nővel vert meg a sors… Már pirkad, egyre zajosabbak a madarak. Ted ott ül a fotelban, ahol nemrég Sylvia. Csak épp azóta itt járt egy asztalos, megragasztotta a csonka karfát. Ted kigombolt, kockás ingben, félrefésült, lobogó hajjal. Egy lomha, darabos, látnok favágó, egy csöndes, révült óriás. Én meg a barna fürdőköntösömben, szemüveggel, egy álmatlan kíváncsiskodó. Tárcaíró, ha be kell mutatkozzam.” „Az eksztatikus prózának nálunk, Nádas Péter mellett, Pályi az egyetlen következetes művelője” – írja Reményi József Tamás. A vallomásos, érzéki írásmód képviselőjeként számon tartott íróról azt is tudjuk, hogy mindig vonzódott a magyar irodalomban oly gazdag örökséget jelentő kisprózai műfajokhoz. A jelen kötet ebből nyújt ízelítőt, a hagyományos történetet mesélő elbeszéléstől a hírlapi tárcákon, a személyes életképeken át az irodalmi fikció és a miniesszé határán mozgó jegyzetlapokig vagy a naplóig. Pályi András kisprózáiban azonban nemcsak a műfaj egykori mestereinek hangját halljuk – Mándyt, Pilinszkyt, Kosztolányit és másokat –, hanem ők maguk is újra meg újra színre lépnek, hol személyes emlékképek szereplőiként, hol az írói képzelet teremtette alakok élő partnereként, akár a szerző barátainak, kollégáinak, családtagjainak társaságában. A gyűjtemény az ifjúkori írásoktól a legfrissebbekig ível, s mellesleg az is kiderül belőle, hogy szenvedélyről, az ember zsigeri titkairól, életlázáról, ami Pályi örök témája, szerzőnk nemcsak eksztatikusan tud mesélni, hanem bölcs iróniával is.