A bedeszkázott ház

Utótörténeteket írok. Ez egy olyan esztétikai praxis, mely nem enged megakadályozni abban, hogy kivonjam magam az alávetettség alól. Ahhoz, hogy szereplőimbe bepillanthassak és mások is bepillanthassanak, szembe kell fordulnom önmagammal. Az állásfoglalás szabadságát próbálom képviselni. Ez az állásfoglalás bizonyos dilemmák leírására különösképpen illik. Ezek a novellák szerkezetük szempontjából éppenséggel klasszikusak. A folytonos horizontváltások közben megjelenik az archaikus séma, az őstörténet, az abszurditás. Figuráim a lehetőségekhez képest autonómok. Szándékom az, hogy kivonjam őket a művészi alávetettség alól. Persze ez nem lehetséges, mert az alávetettség az elkötelezettség szinonimája. Totya király a történelem viharában problematikussá válik. A dolgokat láthatóan, plasztikusan, letapogathatóan próbálom megfogalmazni. Számomra ez az önazonosság esztétikája. Somfai autentikus figura, személyisége a humanistává váláshoz fontos. Zárt forma, mely mindig aktualizálható vagy az aktualizálás áldozata. Ezért is utótörténetek gyűjteménye ez a könyv. Az archaikus háttér fel-feltűnik a jelen és a múlt közötti dialógusban.