Mire megvénülünk I-II. (Gyűjteményes díszkiadás 49-50. kötet)

Borongós, ​elégikus hangulatú mű – mondják a regényről. Mindenesetre nehéz kor, személyes hányattatások hatására íródott. 1860-61-ben rövid időre felcsillant a 48-as alapokon való kibontakozás reménye, de aztán föloszlatják az országgyűlést, s megújult dühvel támad föl az abszolutizmus, s meghasonlik az ellenállás. Jókai a politikai viszonyok romlását a saját bőrén is érzi: 1863-ban lapszerkesztőként börtönbüntetést szenved. A tragikus hangú történet ebben a légkörben fogant. Magában a műben olvashatjuk: „Olyan diőket élünk, amikor minden elmúló év utolsó napján felsóhajtunk: csakhogy vége van már!” Okkal borongós mű theát a Mire megvénülünk. De a borongás lélekállapotában sok minden feltárul az emberi kapcsolatokból, ami a lelkesültség állapotában homályban marad.
A kritika felhívja a figyelmet például a Dezső naplója fejezeteinek bájos közvetlenségére. Az író gyerekkorának emlékei elevenednek meg e mozzanatokban. Találkozunk a női hűség és kacérság szembeállításával. Kiemelik a Pozsony városról s társadalmáról alkotott realista rajzot. A regény megjelent németül, lengyelül, szerbül, angolul (amerikai kiadásban is van), oroszul, észtül, olaszul. Igen korán filmre vitték. 1916-ban némafilm készült belőle Hevesi Sándor filmszövege alapján. A főszereplő Beregi Oszkár volt.