A jegyesek II.

Egy Milánó környéki faluban, a 17. század első felében egy fiatal pár készül boldogan az esküvőre: kihirdették már őket, elkészült a kelengye is, már csak a papi áldás van hátra. Miért kezd hát egyszerre homályos magyarázkodásba, miért húzza-halasztja a szertartást don Abbondio tisztelendő úr? Renzo és Lucia nem tudják még, hogy a környék mindenható urának brávói fenyegették meg a papot, hogy ő áll boldogságuk útjába, mert szemet vetett a szép Luciára. S nem sejtik azt se, mikor szülőfalujukból elmenekülnek, hogy mennyi hányattatás vár még rájuk, hogy egyszerű sorsukba beleavatkoznak egy számukra ismeretlen világ hatalmai, jók és gonoszak, nagyurak és egyházi méltóságok, mindenre kész haramiák, lelketlen poroszlók – és hősünket egyszer csak sodorni kezdi a történelem: tanúja a nevezetes milánói éhségtüntetésnek, az 1630-as nagy pestis-járványnak, az olasz fejedelemségek, a spanyol és osztrák hódítók fel-fellobbanó marakodásának. S mennyi mindent tud mondani Alessandro Manzoni (1785–1873) korról, erkölcsről, szokásokról, a történelemről és az emberről, mennyi ma is eleven fénnyel ragyogó igazságot!
A jegyesek azok közé a nagy regények közé tartozik, amelyek nélkül szegényebb volna egy nép szellemi vagyona, szegényebb az egész emberiség.