Böngésszen kínálatunkban, majd helyezze
az Ön által választott könyvet a kosárba.
Porábúl megéledett Főnix - avagy Kemény János emlékezete (Régi Magyar Könyvtár - Források - Jankovics József utószavával) - Saját képpel
- 301 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: Antikvár Könyvkínáló
- Saját képekkel (állapotfotó). Keveset forgatott, jó állapotú példány. Könyvízelítő: "Belelapozás". A hátlap alsó sarka picit hajlott.
Régi Magyar Könyvtár - Források 10. - Ismertető: „A tekéntetes és nagyságos alsótorjai Apor István úrnak, nemes Csík, Györgyő és Kászon székek fő királybírájának és az erdéli harminc-adóknak fő adminisztrátorának etc. Bizodalmas nagy jó Uramnak ajánlom köteles szolgálatomat.
Jó hírét-nevét ösmérem, de személyével ésméretlen vagyok Nagyságodnak: tartanám nagy szerencsémnek, ha annak is ösméretségében juthatnék, de csak reménséget sem vehetek arrúl, nemhogy meglételéhez bízhatnám. Mert
iam felicior aetas
Terga dedit, tremuloque gradu venit aegra senectus.
Elrepültek már azok a jó üdők, amelyek szárnyain kellene ahhoz jutnom, és a tántorgó öregség állott helyekben. Amiolta pedig szép emlékezető jó hírével-nevével ösmérkezni kezdettem, nagy kévánságom volt szüntelen arra, miképpen adhatnám valamely jelét szolgálatjára való készségemnek. És midőn érteném: több becsületes dolgokbéli foglalatossági között a könyveknek s nevezet szerént a verses írásoknak is olvasása gyönyörködtető munkája volna Nagyságodnak, jutott onnét eszemben, hogy volnának nékem a feljebb már régen elmúlt esztendőkben Kemény János dolgairúl írott valamely verseim, amelyek, jóllehet, elidegeníttetvén tőlem, oly helyre kerültek volt, azhonnét nehezen ehetett megént kezemhez szerzenem; mindazonáltal, minthogy sokan kévánták nagy emberek is azokat, addig szorgalmatoskodtam visszavételében, hogy azt végre végben is vittem, noha igen elrongyollottan és némely részének valahol elmaradásával is tértek meg oda, azhonnét elvitettek volt. Arra ugyan nem érkezhettem, hogy mindenestül elébbi épségére hozhattam volna, másféle töredékibűl mindazonáltal, amint lehetett, rendben vettem, és nem lévén mással mivel contestálnom szolgálatjára való feljebb említett készségemet, legalább azokat akartam annak bizonyságára Nagyságodnak bémutatnom. Megvallom, nem ezekkel, hanem egyenesen magát s dicsíretes famíliáját illető dolgokrúl írott verseimmel kellene Nagyságod eleibe mennem, aminthogy volna is ahhoz mezőm, azhol ha Pegasus szárnyán járhatná is elmém, megpróbálhatná tehetségét. Mert akar régi nemzetének dücsőséges voltárúl, akar maga tekéntetes állapotjárúl gondolkodjam, seregekkel győnek előmben azok az érdemes dolgok, akiknek leírása nemcsak az én együgyő és már fáradékony pennámnak, de akarmely tanult históriaíró gyors kezének is fáradságos munkát adhatnának. Megmutatják azt sok hiteles régi levelek, a névnek származatja pedig ugyan magával hozza, hogy Árpádtúl, a nagy Attila vérségébűl való Álmus herceg fiátúl az Scithiábúl másodízben kigyött magyarság főkapitányátúl gyön le egyenes lineán az Apor nemzet, úgymint az Nagyságod régi tősgyökeres famíliája. És az erdéli vajdáknak lajstroma is bizonyságot tészen arrúl, hogy Apor László, azoknak egyike, nemcsak Erdélnek, hanem az egész magyar hazának dicsíretes őrállója volt, tudniillik amaz nagy emlékezető László vajda, aki a bavariai Ottó hercegnek mint arra nem érdemesnek a magyarországi szent koronát levonván fejéről, adta azt annak utána az első Károly királynak koronázatjára. Voltak pedig mások is dücsőséges antecessori közül, akik – in Toga et Sago, Arte et Marte – mind békességben, mind háborúságban, mind tőrrel, mind fővel nagy dolgokat vittek végben, és méltóságos tiszteket viseltek hazájok szolgálatján, amelyekrűl is, aki abban foglalná magát, egész históriákat írhatna érdemesen. Adna pedig azokhoz alkalmatosságot ez is, hogy amint atyja neméről Árpád után (ha csak itt akadok is meg továbbterjedő nemzete méltóságán) hercegi nembűl veszen származatot: úgy az anyai ágon királyi vérségre mégyen eredeti. Mert édesanyja öreganyjárúl, Báthori Borbálárúl, Báthori Miklós leányárúl, az nagy hírő-nevő Báthori István lengyelországi királynak ágazik nemzetségébűl. Kérdésben veszik némelyek: az-é dicsőségesebb, ha ki nagy ágybúl születik, avagy alacsonyan születve, maga viszi nagyra állapotját? és vannak olyak, akik nagy nemzetbéli születésekre nézve igen a fő helyre vágynak, de a maga cselekedetivel dücsőült ember sem utóbb való azoknál; sőt elébb mosdást érdemel ez, ha amazoknak magok virtusitúl, és azok által szerzett dücsőségektűl üres ősi híres nemzetek:
Nam quid Imaginibus, quid avitis fulta triumphis
Atria, quid pleni numeroso Consule Fasti
Praefuerint? si vita labat, perit omnis in illo
Gentis honos, cuius laus est in Origine tota.
Ovid. ad Pis.
Mit használ a régi nemes vér és eleink nagy állapotja, ha magunk cselekedete távul esik azok dicsőségétűl, és elvész abban nemzetének minden fényessége, aki csak eredetitől veszen dicsíretet. És amint azon poeta tovább is ír arrúl:
Et genus, et Proavos, et quae non fecimus ipsi,
Vix ea nostra puto.
Ibid.
Akarminémő méltóságokban löttenek őseink, és akarmit cselekedtenek azok, de nincs azokhoz magunk érdeme kívül semmi közünk. Akiket pedig mind régi nemzeteknek dücsősége, mind magok dücsőséges cselekedetinek érdemi ékesítenek, azoké itten az első pálma. Ha hízelkedésre nem magyarázná valamely irigység, merném bízvást mondanom, hogy Nagyságod ennek mind a kettőnek tündöklik fényével; mert mi lehet nagyobb nem az hercegi és királyi vérségnél, azhonnét Nagyságod eredetet veszen? mi híja lehet pedig maga érdeme által ragyagó dücsőségének is? holott valami jóságok kévántatnak egy úri személyben, mind megvannak azok tetézett mértékkel Nagyságodban, úgymint: Genus clarum, Corpus aptum, Forma evidens, Ingenium velox, Eruditionis utilitas, Morum honestas etc. (Bernard. in Epist.) Azokon kívül: Amor patriae, Dilectio proximi, Pietas in Deum, Misericordia in egenos etc. Amelyek magyarázásához igen jól illenek egy magyar versificatornak ilyen versei:
Gyűlt ide egy testben mindenféle jóság:
Deli termet, úri tekintet, méltóság,
Nemes erkölcs, nagy szű, nagy elme, okosság,
Szép érték, jó hír, név, nemzetbéli nagyság.
Józan esz, ért tanács, igaz ítílettel,
Nem csak honn, de kinn is szerzett becsülettel,
Hitbéli buzgóság, istenes élettel,
Mindenhez kegyesség, tiszta szeretettel.
Látás, hallás, derék dolgokban forgással,
Mindkét szerencsének ízét kóstolással,
Azokban nagy szüve meg nem változással,
Sőt mint erős kőszál, helyben maradással.
Igaz hazai vér, s abban buzgó készség,
Viselt dolgaiért méltó érdemesség,
Mind ősi, mind maga-kereste dücsőség
És más mindenféle jókbúl álló bőség.
Az ilyetén dolgokon azért, úgymint dicsőséges elei és maga virtusinak szép érdemin, nem mások cselekedetin épült versekkel kellene, amint feljebb írám, a Nagyságod szolgálatjára magamat bémutatnom, akihez volna is nagy kedvem; de minthogy törődött öregségemben erőtlen kezem is keveset győz immár, és elmém is fáradékony, sőt elégtelen az olyan nagy dolgok fáradságos munkájához; más pedig az, hogy ha szintén tehetségemben volna is ez egyébképpen, de a mostani újabb-újabb terheket tenyésző üdőben gondos tisztemre nézve reám óránkint csuportosan tóduló dolgaim szorgos volta nem engedne ahhoz csendes és víg elmét. Az versek míve pedig olyat kéván, amaz Ovidius verse szerint:
Carmina proveniunt animo deducta sereno.
Abban annakokáért nékem sem telhetik kedvem, és Nagyságodhoz való kötelességem hivataljának sem tehetek eleget. A feljebb említett versekbéli dolgok is mindazonáltal, ha egyenesen nem illetik is Nagyságodat, de minthogy nagyobb részében Erdélre nézők, és annak akkori állapotját adják elé Kemény János dolgaival, annyiban, amennyiben Nagyságod azon haza fia, lehet azokhoz közi Nagyságodnak is. És én is mind erre, mind a versek olvasását örömest gyakorló dicsíretes szokására nézve, reménlem, megtekinti örömest, és úgy is, mint az én Nagyságod szolgálatjára való kötelességemnek és készségemnek jelét, nem vészi unalmason azon verseket eddig ösméretlen, most azok által ösmérkedni kévánó, magát úri jóakaratjában ajánló és szolgálatjára kötelező szolgájátúl,
Gyöngyösi Istvántúl.
Költ Krasznahorkaváralján, Szent Iván havának 20. napján 1693. esztendőben”- További ismertető: "Belelapozás".
- - - - Egy nádor, Wesselényi Ferenc és két fejedelem, Kemény János és Thököly Imre házasságát ünnepelte-köszöntötte nagy terjedelmű énekkel Gyöngyösi István. Legismertebb műve, a Márssal társolkodó Murányi Vénus után most a tragikus sorsú Kemény János emlékét megörökítõ eposzkísérletét veheti kézbe az olvasó az életmûkiadásban. Akár a tatár rabság porából uralkodói székbe emelkedett hadvezér, akár a Lónyay Annával sok szenvedés és reménytelenség után kötött házastársi szövetség rejtõzik a megéledõ fõnix képe mögött, a költõ pontos metaforára lelt. Erre a kérdésre is új olvasói válaszlehetõségeket kínál Gyöngyösinek e vágyakozó szerelmi lírát és hiteles históriás epikát oly szellemesen elegyítõ, színes leírásokban, meglepõ rímjátékokban élvezetesen tobzódó, eposzba oltott házaséneke. Badics Ferenc 1921-es kritikai kiadása óta ez az elsõ vállalkozás, mely Gyöngyösi erõsen romlott, illetve valószínûleg a cenzúra (öncenzúra?) által csonkított szövegének helyreállítására törekszik.