A méhvadász - elbeszélés a nyugati vadonból

A »Dongó.«
Az ezernyolcszáztizenkettedik esztendő júliusa már vége felé járt. Derűs délutáni napsugár meleg fénye tűzött át a tölgyek között, melyek itt, az erdőnek ebben a részében csak akkorára nőttek, mint a körtefák. Karcsú törzseik, mintha kertész ültette volna, csaknem egyenlő távolságra állottak egymástól és lábaiknál az üde-zöld pázsit is vetett gyepszőnyeghez hasonlított.
Nem messze a tölgyestől ezüstös szallag csillogott: a Michigan-állam őserdeinek nagy részén keresztülfolyó Kalamazoo egyik ága. Ma vasutakkal összekötött városok, falvak, ültetvények terülnek el e folyó partjai mellett; akkoriban azonban csak itt-ott lehetett valami fehérbőrű szerencsepróbáló kunyhóját, vagy egy-egy indián wigwámját látni. A szép, nagy félsziget, melyet a Michigan-, Huran- és Eric-tavak óriási medencéje zár körül, vadon volt ebben az időben, a szó legigazibb értelmében.
A Kalamazoo azon a tájon ered, ahol ma Jackson városa fekszik és keletről-nyugatra folyik. Torkolatától délre, a Michigan-tó szembenlevő partján jelenleg Chicago-t találjuk; elbeszélésünk idején nem volt más belőle, mint egy kis őrház néhány katonával. Ha a Michigan-tó keleti partját észak felé követjük, Mackinaw városra bukkanunk, amely akkoriban hasonlóképen csak erőd volt, előretolt katonai őrállomás Kanada felé, mert a tó kijáratán túl a túlsó part már Kanadához tartozott. Abban az apró szigetekkel teleszórt szorosban feküdt, amely a délről csatlakozó Huran-tóba vezet. E tó déli részét viszont a Szent-Klára-folyó köti össze a kicsiny Szent-Klára-tóval s ennek egy dél felé kanyarodó ága az Eric-tóval függ össze.