Aiszkhülosz drámái

"Aischylos magára az örök-emberi életre tapint rá, egészen forró helyen, s egészen más komolysággal, mint Homéros. Nem kell hinni, hogy mindig a fellegekben jár, s líraisága testtelenséget jelent. Nagy vízióiból a világ éles képei villannak ki. A nyugtalan őr, az ázsiai pompával bevonuló király, a "haboknak számtalan kacaja"... De Aischylos nem a képek költője, mint Homér. Az ő világa nem a jelenségeké. Ő lefelé ás, a mélységbe, ahol az erkölcsi dilemmák lakoznak. Megmutatja a legborzasztóbbat, a végleteset. Íme a legmélyebb emberi szakadék: érzékeny, nemes lélek, és anyagyilkosság! Mi hidalhatja át ezeket a szörnyű örvényeket? Milyen oldás képzelhető a bűnből? Micsoda menekvés a fúriáktól?... Aischylos csak külső ítéletet tud elképzelni. A bűnöst csak a nép oldozhatja föl, a kollektivitás, a nemes, szabad állam, az aeropág szavazata. A trilógia a szavazás jelenetével végződik, s maga Athéna, a város istennője, dobja az urnába a felmentő követ. Hazafias dráma? Ahogy azt Péterfy Jenő nevezi? Igen, de a haza itt magát a vallást jelenti, az emberi kultúra vallását, melynek Athén diadalmas székhelye és zászlóvivője. Aischylos kétségtelenül nagy nemzeti költő... De egyúttal ő az első nagy költő, aki az emberiség problémáit megpillantotta." Babits Mihály