Boldogok, aki házadban laknak...

Minden ​korban és kultúrában akadnak emberek, akik elvonultak a világtól, lemondtak önmagukról, hogy Istent keressék. Isten keresése, a törekvés egy teljesebb emberségre pontosan definiálható életformát alakított ki, a szerzetességet.
„A szerzetesség változatos és gazdag története szerves részét alkotja mind az egyház, mind az európai – így a magyar – kultúra történetének is” – írja bevezető tanulmányában Lukács László.
A magyar művelődés történetét sem lehet megírni a szerzetesrendek tevékenysége nélkül. A magyar középkor egész művészete a szerzetesek keze nyomát viseli. Az újkorban egész sor szerzetesből lettek költők, tudósok, egyetemi tanárok és reformerek.
Kötetünk – Szebeni András színes fotóival az 1950 után is változatlanul működő négy szerzetesrend – a bencések, a ferencesek, a piaristák és a szegény iskolanővérek – életét mutatja be, életüket a rendház falai mögött, és tanító-nevelő tevékenységüket iskoláikban.
Mivel a négy rend mindegyike a szerzetesrendek egy-egy alapvető típusát képviseli, így feltárulhat előttünk az a gazdag világ, mely a kolostorfalak mögött a keresztény Európa és a keresztény Magyarország története során kifejlődött.