Iránytű

Prohászka lelke szeizmofgráf és iránytű volt egyben. Csodálatos érzékenységgel jelezte a szellemi, társadalmi és történelmi időjárásoknak minden változását, a világrengéseknek már első közeledését; és ezért Magyarországon az utolsó ötven évben mindenkinél másnál alkalmasabb volt megjellemezni korunk lelkét minden akarásában és vajúdásában (lásd Ö. M. 10. 11. 12. k.). De a kinyilatkoztatás örök elvein tájékozódó világnézete, az életnek minden konkrétumát átfogó és átjáró élő hite, mindig segíteni kész szerető lelke arra is képesítette és hívta, hogy a mindenkori konkrét helyzetekben útmutató és iránytű legyen - akkor is, mikor a magyar élet megrekedt a politikai, gazdasági és szociális liberalizmus holtvizein; akkor is, mikor a háború és utána a forradalom vihara reménytelenül kivetette a nyilt tengerre; és kétszeresen akkor, mikor az egészen új történelmi helyzetbe került magyarságot bele kellett igazítani új idők áramába.
Amit Prohászka lelke itt mint jelzőkészülék, kortársainak tudatára hozott, az a liberalizmuson kívül (erre nézve lásd különösen 21. és 10. k.)főként a szociális probléma és a zsidókérdés volt; mindkettőt apostoli bátorsággal fogta meg és férfias szívóssággal szőtte élete végéig. Ami felé pedig iránytűje minden hullámzás, rengés és vihar közepett biztosan mutatott, mint változatlan északi sark felé, az a teljes tartalmú, következetes, gyakorlati kereszténység volt. Prohászka meg volt győződve, hogy Szent István országa csak úgy áll fönn és boldogul, ha egyéni és közösségi vonatkozásaiban következetesen beleilleszkedik az Isten országába.