Választások...változások

Az örökkévalósághoz vezető út felénél ülök, kérve Istent, hogy formáljon át Jézus Krisztus ragyogó képmására. Ez a kilátás örömmel tölt el, még ha kicsit ijesztő is. Ez azonban még nem minden. Az Úr azt várja tőlem, hogy fedjem fel arcomat – a gondolat inkább ijesztő, mint szívderítő. Veszélyes dolog. Kockázattal jár. „Joni” és „Egy lépéssel tovább” című könyveimben is sokat kockáztattam életem leleplezésével. Azóta azonban nagyon sok döntés és változás előtt álltam. Néha gondosan felépített külső mögé bújtam. Máskor szinte kérkedtem hitemmel, nem csináltam titkot belőle. Életem azonban általában a két véglet között folyt. Sokat imádkoztam – valóban imádkoztam –, hogy ebben a könyvben feltárjam-e az életemet. Ez a könyv nem a „Joni”. Húsz év telt el azóta, hogy fejest ugrottam a tengerbe, és eltört a nyakcsigolyám. Könyvem teológiai elmélkedés sem akar lenni, mint az „Egy lépéssel tovább”. Az olvasó ehelyett naplót tart a kezében, amelyben a bűnről írok és arról, hogy milyen finoman ejti csapdába és akarja irányítani szívemet. Döntésemről is beszámolok, amely fiatal lányból érett nővé tett, mert növekedni akartam, majd annak a kockázatától, hogy megnyitom életemet egy férfi előtt, akiben egész szívemmel megbízom. Miért írom meg mindezt könyvben? Természetesen abban a reményben, hogy talán részem lehet – bármilyen kicsi is – keresztyén hited megszilárdításában. Azoknak pedig, akik nem hisznek Istenben és nem hisznek a Bibliában, talán fel tudok hozni néhány érvet annak bizonyítására, hogy az életnek miért Krisztusban van igazán értelme. Ennél azonban többről van szó, és nagyon sok köze van ahhoz, hogy az örökkévalósághoz vezető út felén ülök. Tolószékem segített csendben ülni. Mindig kíváncsian figyeltem, hogy a keresztyének hogyan próbálják megérteni a jövőt, mintha a jelen nem elégítené ki őket. Hogyan éljük keresztyén életünket ötletszerűen, hogyan vegetálunk, és közben – mialatt másfelé nézünk – a legjobbat mulasztjuk el gyakran azt életből, mert jövőnk kialakításával vagyunk elfoglalva. Vannak pillanatok, amikor én is megpróbálom kiragadni jövőmet Isten kezéből. Vagy ami még rosszabb, visszatérek a múltba és régi babérokon pihenek. Istent azonban leginkább mostani döntéseim érdeklik. Tudom – világosan látom –, hogy Isten mit vár tőlem. Leleplezést. Az álarc levételét. Várja, hogy megváltozzam. Ha szabad kérdeznem, tőled milyen változást vár? Türelmetlen vagy, mert az örökkévalósághoz vezető út felénél kell ülnöd? Úgy érzed, hogy ki kell harcolnod a helyet jövőd számára, és azt reméled, hogy Istennek nem lesz kifogása terveid és álmaid ellen? Isten, aki csendben, láthatatlanul ott áll mellettünk az örökkévalósághoz vezető út felén, konkrét változást vár tőlünk. Ahogy Oswald Chambers írja: „Ha távolabbi cél lebeg előttünk, nem szentelünk elég figyelmet a közvetlen jelennek: ha megértjük, hogy az engedelmesség a cél, akkor minden újabb pillanat drága nekünk.” Azért írom jelen időben és egyes szám első személyben a „Választások, változások” című könyvet, mert éppen most történik. Nem tudom, hogy a Szent Szellem hogyan viszi végbe, de olyan döntések elé állít, amelyek soha véget nem érően újra és újra az Ő képmására változtatnak át. Te is vedd le a leplet az arcodról, ahogy én teszem. Ez természetesen kockázattal jár. Az út azonban tele van meglepetésekkel.