"Irodalomról, vagy más ily fontos emberi lomról"

József Attila és a magyar nemzeti hagyománytudat

József Attila Babits Mihályhoz 1934-ben írott „önkritikus” verséből, a [Magad emésztő…] címmel posztumusz megjelent költeményből való a mottóban idézett három sor: „…szépet, jót, igazat akarva / beszélgethetnénk irodalomról, / vagy más ily fontos emberi lomról…”. A költemény máig izgalmas elemzések, értelmezések és viták tárgya.

Nagyon sok József Attila-idézet, metafora szakadt ki az eredeti alkotás szövetéből és emelkedett világképek, bölcsességek, indulatok sűrítményévé, költői szentenciává, szállóigévé.

Évezredes tapasztalat, hogy az irodalomba, az egyes művekbe a formateremtés révén többnyire bele van kódolva „éppen időszerű” – fogantatáskori vagy későbbi – társadalmi funkciójuk és az, amit alkotói világképnek mondunk. Némely „posztmodern” teóriákkal szemben az alkotási folyamat és főleg a megszületett mű nem választható el sterilen ezektől az úgynevezett referenciáktól (a korabeli és az utókori befogadásnál sem). Vannak olyan művek, amelyek közvetlenül is hatni akarnak-tudnak a korukra, a kortárs vagy későbbi nemzedékek életére és eszmélkedésére.

Tanulmányaim középpontjában – egyéni kutatói érdeklődésemből és értékfelfogásomból adódóan – József Attila és szellemi köre áll, folytatva korábbi, részben hasonló tematikájú munkáimat. Az elmúlt fél évtized terméséből most kötetbe válogatott írásaim, könyvkritikáim – József Attilán túl – meghatározó súlyú XX. századi folyóiratokról és mozgalmakról, mindenekelőtt a Nyugatról, a Szocializmusról, a Szép Szóról, a Márciusi Frontról, valamint további jelentős alkotóikról és munkatársaikról, Radnóti Miklósról, Fejtő Ferencről, Justus Pálról, Lukács Györgyről és másokról szólnak. (Részletek a szerző előszavából)