Kodifikációs kölcsönhatások. Tanulmányok Király Tibor tiszteletére

Az elmúlt években, 2010 és 2016 között három nagy kódex született, amelyek a bűnügyi tudományok által vizsgált területeket szabályozzák, és egy negyedik kódex megalkotása jutott el az előkészítés utolsó szakaszába. 2012-ben az országgyűlés elfogadta a 2012. évi II. törvényt a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről, még ugyanebben az esztendőben új Büntető Törvénykönyv is született: a 2012. évi C. törvény. 2013-ban alkotta meg a törvényhozó a büntetés-végrehajtási kódexet, a 2013. évi CCXL. törvényt a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról. 2015 februárjában kerültek nyilvánosságra az új büntető eljárásjogi kódex szabályozási elvei, és 2016-ban már az első szövegtervezetek is megjelentek. A kriminális magatartásokra adott törvényhozói reakciók ideális esetben összehangolt, az egyes jogalkotási elemek egymásra épülő, egymással kölcsönhatásban lévő jogalkotási lépések rendszereként születhettek volna meg. Jelen tanulmánykötet azt vizsgálja, hogy sikerült-e ezt az összhangot megteremteni vagy sem. A kötetben megjelenő tanulmányok egy része egy 2015-ben, az ELTE ÁJK Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszéke és a tanszék mellett működő Tudományos Diákkör által szervezett konferencián elhangzott előadásokra épül. A konferencián a szervezők köszöntötték az akkor 95 éves Király Tibor akadémikust, akinek munkássága iskolát teremtett a bűnügyi tudományok komplex megközelítésében. Király professzor évtizedekig a büntető eljárásjogi tanszék oktatója volt, aktív szerepet vállalt szinte valamennyi magyar eljárásjogi kodifikációban a XX. század második felében. Részt vett a büntetőjogi kodifikációkban, publikált a szabálysértések kérdéskörében, aktívan részt vett a kriminológia magyarországi oktatásának megindításában, elnöke volt a Magyar Kriminológiai Társaságnak. Király Tibor személyében a magyar bűnügyi tudományok olyan példamutató tudósát tisztelhetjük, aki jogásznemzedékek számára tette természetessé, hogy a „büntető ügy sorsától emberek sorsa függ”