A 12539-es számú fogoly (Birkenau- Auschwitz- Sömmerda 1944-45)

Annak ​idején Nagykanizsáról 3.000 zsidót deportáltak. Az elhurcoltak nagy része munkaszolgálatos férfi. A gettóból pedig két transzportban vitték el a foglyokat: előbb a fiatalok csoportját, majd öt nappal később a többieket. Auschwitzba érkezésünkkor dr. Mengele válogatta szét a bejövő transzportokat, és a nagyobb rész, aki bal oldali sorba került, egyenesen a krematóriumban semmisült meg. Mi, akik a jobb oldali sorba kerülünk, összesen 200-an voltunk. A birkenaui hat hetünk után közülünk válaszották ki a munkaképeseket, így már csak hetvenen maradtunk. Csodálatos módon mi – mindannyian túlélve a megpróbáltatásokat – hazajutottunk. A fiatalok első csoportjaából viszont mindössze 20-25-en tértek vissza. Tehát az elhurcolt 3.000-ből nem több mint 300-an kerültek haza, jórészt munkaszolgálatos férfiak.

Közülük már alig van valaki Nagykanizsán. Schwarcz Bözsi hazajövetelünk után néhány nappal öngyilkos lett. Kerpen Manci szegény egy romlott inzulininjekciótól halt meg. Sokan pedig kivándoroltak: ki Amerikája, ki Kanadába; volt, aki Izraelbe, volt, aki Ausztráliába ment ki, és többen élnek Angliában is. Mi a férjemmel úgy döntöttünk, ez a hazánk, itt maradunk, és megpróbálunk beilleszkedni újra az itthoni életbe.

Lelkem mélyén soha be nem gyógyuló sebekkel, de emelt fővel és tele jó szándékkal dolgozom, amíg erőmből telik, mindig törekedve arra, hogy hasznos és jó munkát végezzek.