Vásárhelyi Vedutái - Vásárhelyi Antal

Vásárhelyi városképei fiktívek. Nem vásárhelyek (Hódmező, Kézdi-, Maros-, Marton-, ez utóbbi még szóviccnek is rossz), nem városok, soha nem volt házak halmazai. Némi német háztípus elegyedik az erdélyi szásszal, fáradt festékei Firenze falait formázzák. Technikája grafikai, képei mégiscsak festmények. A grafikai benyomás persze nem véletlen, több vonatkozásban is visszavezethető az előző évtized munkáihoz. Az a Vásárhelyi, akit annak idején megismertem, kollázsokat készített. Tus, ceruza, film, újságpapír, vegyes technika és hasonlók voltak eszközei. Ez az összeállító, összeszerelő technika végigkísérte a 80'as évekbeli tevékenységét. Nem véletlen tehát, hogy ezt az alkotó eljárást, persze stilizáltan emelte át festészetébe is. A „Keleti átjáró”tól a „Színház" sorozat darabjain át mindegyik festménye úgy viselkedik, mintha montázs lenne. Ez az áttételezettség nem könnyű feladat, festmény, mintha grafika lenne, technikája ezt imitálja, színei, vonalai, képszerkezete, mind erre utalnak. Mindezzel korántsem azt akarom jelezni, hogy egy grafikus festészetéről van szó. A kísérlet - már egyáltalán ha kísérletről eshet szó - eredményes, a geometrikus kollázsszerkezet működőképes Vásárhelyi képein.