Nem és jellem

Ottó Weininger, Nietzsche óta a filozófia legnagyobb erejű, élességül és kíméletlenségü gondolkodója, a gondolkodás történetének megdöbbentően érdekes alakja, mindössze egy teljes művet alkotott, a Geschlecht und Ckarakter cimüt, melynek magyar fordítása itt következik. Ezt az egyetlennek maradt fő művét huszonhárom éves kora előtt írta, huszonhárom éves korában adta ki, 1903 májusában. Ugyanez év októberének 4-én Weininger agyonlőtte magát, kérdőjelet téve nem egészen huszonnégyesztendős életének tömör, komor, hatalmas és félbemaradt mondata után. A mai napig csaknem tíz esztendő telt el Weininger halála óta, s ma már megállapítható, hogy az emberiség egyik nagy oktatója pusztult el a huszonhárom éves filozófusban. E megállapításnak még az sem szegi szárnyát, hogy Weininger műve, a Nem és jellem, 1903 óta tizenhárom kiadást ért meg, tehát elindult a népszerűség szemetes ösvényén. Népszerűvé, a szó rosszabbik értelmében, és olvasottá nem a nagyszabású filozófusnak ebben a könyvben megnyilatkozó tulajdonságai tették, hanem az a természetes, s az emberi ostobaságból vas-logikával következő tény, hogy tudományos pamfletot láttak benne, a nők és a zsidók ellen hihetetlen ékesszólással megírottat. Támogatta ezt a hitet a Weininger életrajzából vett két adat. Az egyik, hogy Weininger - arcban - oly rút volt, hogy még a rút férfiak közt is ritkította párját. A másik, hogy a doktori promóciója napján (1902 július 21-én) elhagyta eredeti zsidó vallását s a protestantizmusra tért. Hogy a nőt nem gyűlölte, csak saját filozófiája alapján értékelte, arra elég azt az egy bizonyítékot felhozni, hogy ily gyűlöletnek éppen Weininger gondolkodásából folyóan semmi értelme nem lett volna. De bizonyíték az egyik gyűlölet nem-létére a másiknak a nem-léte is.