Auctor ante portas - Személyes irodalom, epikus hagyomány

Személyes irodalom, epikai hagyomány. Vajon van-e ellentmondás e két szempont között? Könyvemmel azt igyekszem bizonyítani, hogy nincsen, legfeljebb termékeny feszültség. Az én személyes közlései az önéletrajzi és önírás típusú megnyilatkozások körében egyszerre magánjellegű és nyilvános, saját és idegen, egyedi és közösségi dokumentumokként állnak elénk: élettörténeti narratívák, írásban megformált emlékezések, melyek az emlékeknek és egyszersmind az emlékezetnek is reprezentációi. Mindez személyes, ám ha a reprezentáció technikájáról beszélünk, akkor egyszerre túllépünk a személyesen: a prózapoétika feltételrendszere felé. Ennek létmódja pedig alapvetően történeti. Az elbeszélés hagyományvilágának esztétikai valóságában, mindenkori használattörténetében létesülés és folytatás, irodalmi példa és ellenbeszéd találkozik. E dinamikában az önéletírás legsajátabb egyediségei a személyiség jeleként, de az irodalmiság jeleként is működésbe lépnek. Irányok és hagyományvonalak jönnek létre, versengő és kereszteződő mintázatokkal, műfajtörténeti tekintetben egymást folytató önéletrajzokkal. Mindez idővel monolit struktúrák létrejöttéhez és gépies mintakövetéshez is vezethetne, mely az utánzás révén végképp kiküszöböli az egyediség személyiségfeltáró reménységét; az alapító szövegeket pedig visszamenőleg is megfosztja az autentikus megnyilvánítás esélyétől. Olykor talán valóban ez történik könyvem azonban jellemzően nem ilyen szövegekkel és hagyományvonalakkal foglalkozik.