Bujdosók

Elindulok hát én is az idők szürke homályába, el a múltba. Nem nehéz, hiszen én is ott vagyok a nagy hegyeknek ormán piros csizmámban, s úgy keresem a magam menedékét a kifordított arcú világ elöl, hogy alig értem jót, alig értem szépet, és mégis azt mondom: szép volt az élet, s habár erőt-erőt vesz rajtam a reménytelenség, túl kell lépnem rajta, ki kell lépnem belőle. Fájdalom párosul bennem szépséggel, az örök fájdalom az örök szépséggel. A fuldokló kap még a szalmaszál után is, mert élet, élet, s akárhogy is, élni szép, s ezt a szépséget menteni kell.